Belföld

Új bölcsődét nem, rendőrpalotát építenének Debrecenben

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Hektárokkal csökkenhet a minimálisan előírt zöldfelület a BMW-gyárnál. Közben már egy újabb kínai akkumulátorgyárról is beszélnek.

A CATL után újabb kínai akkumulátorgyár tűnhet fel Debrecenben. A hvg.hu szúrta ki, hogy a Reuters szerint a BMW elektromos autóihoz az Eve Energy lenne a fő beszállító, az akkumulátorcella-gyártó a BMW-gyár szomszédságában építene üzemet.

A hírügynökség szerint a szerződéseket már aláírták, de ezt a két cég még nem kommentálta. A Dehir.hu korábban azt írta, hogy bár a kínai sajtóban az jelent meg, a cég már meg is vett egy 45 hektáros területet, március végén Papp László polgármester (a képen) azt mondta, a tárgyalások még nem zárultak le.

Az biztos, hogy csütörtökön Debrecen közgyűlése elé kerül az a javaslat, amely 25 százalékról 20 százalékra csökkentené a kötelező zöldfelületet a BMW-gyárnál, írja a Debreciner. A „nagy burkolt felületigény” miatt Gábor István főépítész „a fásítási kötelezettség differenciált kialakításának szabályozását” javasolta.

Kapcsolódó
Őrült tempót diktálnak az akkumulátorgyárak – idén több hazai beruházást jelentettek be, mint az előző öt évben összesen
Már 6000 milliárd forint felett jár az akkumulátorgyártó cégek magyarországi összberuházása. Eddig Dél-Korea volt az első számú befektető, de most Kína egyetlen lépéssel beérte.

A Debreciner szúrta ki a napirendi pontok között a főépítész másik javaslatát is, amely a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet módosítaná egy olyan rendőrpalota megépítése miatt, amelyről még semmilyen konkrétumot nem közölt se a rendőrség, se az önkormányzat.

Közben a polgármester megszüntetné két, 96 férőhelyes bölcsőde megépítésének támogatási szerződését, illetve újra a közgyűlés elé kerül az a javaslat is, amely emelné az óvodai csoportok maximális létszámát. A vonatkozó jogszabály szerint egy óvodai csoportban legfeljebb 25-en lehetnek, de ezt a számot a fenntartó 30-ra is emelheti, emlékeztet a hírportál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik