Belföld

Nem valószínű, hogy idén bezárnák az ELTE TTK épületét

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Szombaton mi is megírtuk a Népszava értesülésére hivatkozva, hogy az emelkedő energiaárak miatt előfordulhat, hogy fél évre online oktatásra állíthatják át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karát (ELTE TTK). Ez a lépés értelemszerűen bizonyos részlegek átmeneti bezárását jelentené.

Az ELTE a sajtóban hétfőre ígért választ az ügyre, ami meg is érkezett egy sajtóközlemény formájában. Ebben lényegében azt írják, hogy az energiaárak változása az idén közvetlenül még nem annyira érinti őket, a jövő évre vonatkozóan pedig még nem döntöttek a költségvetésükről.

Az idei évben az energiaárrobbanás hatása csak részlegesen érinti az Egyetemet, így az árváltozások az egyetemi működés megszokott rendjét kevésbé befolyásolják

–       Írja az ELTE kommunikációs osztálya által kiadott kommüniké.

Ehhez hozzáteszik, hogy jelenleg is zajlik az energiaszolgáltatókkal a jövő évre vonatkozó szerződések előkészítése, ám a jövő évre vonatkozó egyetemi költségvetési számok is csak idén novemberben válhatnak véglegessé.

Az egyetem kancellári vezetése – mint írják – a minisztériummal, az akadémiai vezetéssel, a karokkal és a hallgatói érdekképviselettel közösen tervezi kidolgozni azokat az alternatívákat, amelyek lehetővé teszik, hogy a jelenléti órák száma ne csökkenjen, és az egyetemen zajló szakmai munka ne szenvedjen csorbát.

Ami az idei év „energiaárrobbanáshoz” kapcsolódó többletköltségeit illeti, arról folyamatosan egyeztetések zajlanak – írják hozzátéve, hogy amint konkrét információjuk lesz időben tájékoztatni fogják az érintetteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik