Belföld

A BKIK szerint Parragh megtévesztette a kormányt, azt javasolják neki, mondjon le

MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

Bár a vállalkozók jelentős hányada szerint az egyszerűsített adózás kérdését rendezni kell, azt a katatörvény jelenleg elfogadott formájával nem sikerült széles rétegek számára megnyugtatóan megtenni, ez áll a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége által jegyzett állásfoglalásban, amit a Blikkhez juttattak el.

Ebben azt is írták, az 5000 tag véleménye alapján készült felmérésük eredményeként körvonalazódott, hogy ez a helyzet azért állhatott elő, mert Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt.

Úgy folytatták, Parragh

saját, folyamatosan változó ötleteit az MKIK álláspontjaként állította be, miközben ezen tevékenységével súlyosan megsértette az MKIK alapszabályát is. A kormány félretájékoztatásával a vállalkozóknak okozott károk miatt a BKIK elnöksége az ilyen körülmények közötti legtisztességesebb lépést, a tisztségétől való önkéntes megválás megfontolását javasolja az elnök részére.

Ami a további javaslatokat illeti, az MTI által is idézett közlemény szerint a BKIK elnöksége úgy határozott, hogy három nagy problémakör mentén – a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások, a többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozások és a mellékállásban vállalkozók helyzetére – dolgozzák ki a konkrét javaslatokat.

Példaként említik, hogy többségében a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások esetében az Európai Unió illetékeseinél kezdeményezni szükséges az áfa alanyi mentesség határának 18 millió forintra emelését. Az új katában maradó vállalkozások számára az árbevétel egy meghatározott részéig lehetővé tennék üzleti ügyfelek kiszolgálását is, illetve bevezetnének egy választható havi 100 ezer forintos kata adómértéket is, amely a minimálbérnek megfelelő TB jogosultságot hozna létre.

A többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozásoknak a katánál magasabb havi összegű egyszerűsített adóforma bevezetését, egy egyszerűsített adóformát javasolnának, de az EKHO számukra alkalmazható részbeni átalakítását is elképzelhetőnek tartják – írják a közleményben.

A BKIK szerint a mellékállásban vállalkozók számára az átalányadó jó megoldás, viszont érdemes megfontolni ezen adónem esetében az adminisztráció egyszerűsítését.

A végső javaslataikat széles körű kamarai egyeztetést követően teszik majd meg – írták.

A javaslatok mellett információs csomagokkal, valamint egy augusztusi, az adónem váltási lehetőségek felvázolására és megtárgyalására szervezett konferenciával is segítik a katából kikerülő vállalkozásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik