Belföld

Rtl.hu: a rendvédelmisek negyede kimaradt a fizetésemelésből

Farkas Norbert/24.hu
Farkas Norbert/24.hu

Bérfeszültséget okozott, hogy több mint 13 ezer rendvédelmis, azaz a teljes létszám nagyjából negyede kimaradt a július közepén bejelentett fizetésemelésből – tudta meg az rtl.hu. A rendőrség teljes létszáma ugyanis jelenleg nagyjából 50 ezer főre tehető, a béremelés viszont csak a hivatásos állomány tagjaira, azaz nagyjából 37 ezer főre vonatkozik.

Ide tartoznak például az utcán szolgáló rendőrök, a nyomozók, a készenléti rendőrök, valamint számos irodai munkát végző dolgozó is. Kimaradtak viszont az emelésből a RIASZ-osnak nevezett rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban lévők, valamint a munkavállalóként dolgozók. Ők teszik ki a teljes létszám 26 százalékát.

A RIASZ-osok és a munkavállalók többféle munkakört is betöltenek, de általában elmondható, hogy ők adják az egész rendszer igazgatási hátterét, és ők felelősek egyebek mellett a pénzügyi, az informatikai és a technikusi feladatokért is. Az rtl.hu szerint a bérfeszültséget az is fokozza, hogy előfordulhat az: ugyanabban az irodában dolgozik egy RIASZ-os és egy hivatásos állományhoz tartozó, csak míg az egyik most jelentős béremelést, néhány hónapja pedig hathavi bérnek megfelelő fegyverpénzt is kapott, addig a másiknak ezek közül semmi sem jutott

Az rtl.hu megkereste a Belügyminisztériumot, hogy megtudják, várható-e fizetésemelés a RIASZ-osok és a munkavállalók esetében is, de a tárcától nem érkezett válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik