Belföld

A rezsibejelentés után rögtön spórolásba kezdtek a magyarok: július közepén bezuhant az áramfogyasztás

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

2022 első négy hónapjából háromban is megdőlt az adott hónapra vonatkozó magyarországi áramfogyasztási rekord, ugyanakkor májusban, de különösen júniusban megtorpant a trend – írja a Portfolio a Mavir honlapján közölt adatokra hivatkozva.

Az átviteli rendszerirányító adatai szerint idén májusban még szinte pontosan akkora volt a teljes hazai villamosenergia-felhasználás, mint a rekord éves fogyasztást hozó 2021 májusában, azonban júniusban aztán már 3,5 százalékkal volt kisebb a havi felhasználáa, mint az egy évvel ezelőtti, júniusi történelmi rekord.

Júliusban pedig – az 1-től 24-ig rendelkezésre álló adatok szerint – már 4,6 százalékkal maradt el az ország áramfogyasztása a tavalyi hasonló időszakétól.

Ha pedig azt is megvizsgáljuk, hogy hogyan alakult a felhasználás a részleges lakossági rezsiemelés kihirdetése után, akkor azt kapjuk, hogy az idei július 14-24-i időszakban már több mint 5,2 százalékkal múlta alul a fogyasztás az egy évvel korábbi bázist.

Az energiafelhasználásban tapasztalható spórolás okaira nincs minden kétséget kizáró bizonyíték, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a rezsibejelentés közre játszott az előző hónapok villamosenergia-fogyasztásánál is élesebb csökkenésében.

A gazdasági portál megemlíti, hogy a lakosságot az energiaár-emelés mellett a rekord infláció, az adóemelés és általában a gazdasági várakozások romlása is a fogyasztás visszafogására sarkallta, ami ezúttal az energiafelhasználást sem kerülte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik