Belföld

Beidézett egy tünetőt a rendőrség a debreceni katás tüntetések után

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A gyülekezési joggal való visszaélés miatt.

Miután az országgyűlés megszavazta a katatörvény módosítását, majd napokkal később kiderült, hogy a kormány augusztustól korlátozza a rezsicsökkentést, a károsultak több tüntetést is szerveztek országszerte.

A főváros mellett például Debrecenben is voltak megmozdulások, ezek közül a legnagyobbat július 14-én tartották. Az esemény során körülbelül 200 tiltakozó vonult végig a belvároson, az útjukba eső útkereszteződéseket ideiglenesen lezárták a forgalom előtt – számol be ról a Debreciner.

A laphoz eljutott az is, hogy egy tüntetőt beidézett a rendőrség a gyülekezési joggal való visszaélés miatt. Az idézését el is juttatta a portál szerkesztőségéhez.

A két héttel ezelőtti demonstráció végén a rendőrök több tüntetőt is igazoltattak, többükkel szemben szabálysértési eljárást indítottak. A helyi lap ezzel kapcsolatban kereste már a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy arról érdeklődjön, pontosan hány demonstrálóval szemben, és milyen indokkal intézkedtek a tüntetésen, de kérdéseikre eddig még nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik