Belföld

Ausztria besegít a magyar határvadászok képzésébe

Ausztria és Magyarország tovább erősíti az együttműködését az illegális migrációval szemben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsben. A tárcavezető a közmédiának nyilatkozva kifejtette: világosan látszik, hogy az Európai Unió egyszerre szembesül több biztonsági jellegű kihívással is, és ezeknek „a kezelése még egyesével is nagyon bonyolult lenne, nemhogy így egyben”.

Úgy vélte, a háború mellett van egy másik nagyon súlyos biztonsági kihívás, amellyel Európa szembesül és amely egyre súlyosabbá fog válni: az illegális migráció. Magyarország idén eddig a déli határán 130 ezer illegális migránst állított meg, ami több mint kétszerese a tavalyi számnak ugyanezen időszak alatt, és még súlyosabb jelenség, hogy a migránsok felfegyverkeztek és a fegyvereiket részben egymás ellen, részben pedig a magyar határt védő rendőrökkel szemben” is be akarják vetni – magyarázta.

Közölte: ráadásul az embercsempészek száma is egyre nő, idén már 900 csempészt kellett őrizetbe vennie a magyar rendőrségnek. „Brüsszel migrációt támogató politikája” kellő alapot ad egyrészt a migrációs hullámok erősödésének, másrészt pedig az embercsempészek üzleti modelljének a megerősítéséhez – mondta. Hozzátette: ez rendkívül veszélyes, hiszen „ma még embercsempészetről van szó, holnap már fegyvercsempészet lesz”, és ez rontja a közép-európai biztonsági kilátásokat.

Hangsúlyozta: mindezek miatt Ausztriának és Magyarországnak, két olyan országnak, amelyet érint az illegális migráció, az az érdeke, hogy a migrációs hullámokat a lehető legdélebbre meg lehessen állítani, ezért a jövőben lesz egy még tovább erősödő magyar-osztrák együttműködés a migrációval szemben.

Szijjártó Péter közölte: Ausztria felajánlotta a támogatását a létrejövő magyar határvadász egységek képzésében és abban is, hogy a jelenleg a magyar-szerb határon szolgáló osztrák határőrök számát megemelje az elkövetkezendő időszakra. Ausztriának is az az érdeke, hogy az országtól minél távolabb állítsák meg a migrációs hullámokat, „nekünk, magyaroknak pedig az az érdekünk, hogy a mi fizikai erőfeszítéseinkkel párhuzamosan Brüsszel végre” teljesen más meglátást képviseljen ebben az ügyben – fogalmazott.

Úgy látja, amíg Brüsszel jogilag támogatja, politikailag inspirálja a migrációt, addig a magyaroknak és az osztrákoknak elképesztő erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy az illegális migránsokat a határon meg tudják állítani.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik