Belföld

Egy magyar vállalkozás büszkén vállalja honlapján, hogy homofób

Büszkék vagyunk arra, hogy keresztény-konzervatív-nemzeti-homofób értékeket képviselő Vállalkozásként, mentesek vagyunk minden erkölcstelen, gyűlölködő, ember- és életellenes liberális-kommunista ideológiától

– a többi között ez szerepel egy magyar vállalkozás, a boraszatisegedanyag.hu bemutatkozásában. A Telex szerette volna megtudni, egy hekkertámadás vagy egyéb ok miatt, avagy szándékosan szerepel-e a borászati kezelőanyagokkal, segédanyagokkal, eszközökkel és kellékekkel foglalkozó M.C. Kereskedelmi Iroda Kft. honlapján, ezért megkereste a céget.

A honlapon megadott telefonszámon elért férfi a lapnak elmondta: nagyjából egy éve szerepel szándékosan ez az értékvállalás a boraszatisegedanyag.hu-n, és a „liberális náci agressziótól” határolódnak el a felirattal a cég álláspontja szerint. Azt is elmondta, hogy arra reagáltak a felirattal, hogy „a borász szakmában egyes cégek csatlakoztak egy LMBTQ-barát kampányhoz”, és szerintük „a homoszexualitás a legnagyobb bűn”.

Lapunk is megkereste a céget, az alábbi kérdésekkel:

  • Milyen megfontolásból tették ki ezt a szöveget honalpjukra?
  • Pontosan milyen „erkölcstelen, gyűlölködő, ember- és életellenes liberális-kommunista” ideológiákra gondolnak?
  • Pontosan mit értenek keresztény-konzervatív-nemzeti-homofób értékeken?
  • Hányan dolgoznak a cégeknél? Minden dolgozó osztja ezt a nézetet?

A vállalkozás többségi tulajdonosa egy terjedelmes, bibliai hivatkozásokat, az orosz-ukrán háborúval, valamint a nemátalakító kezelésekkel kapcsolatos véleményét kifejtő levélben reagált, annak közzétételéhez azonban nem járult hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik