Belföld

Rácz Zsófia elmondta, milyen feladatokra kérte fel Navracsics Tibor

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

Jó szívvel gondolok vissza az elmúlt két és fél évre, mert ahhoz képest, hogy a koronavírus-járvány 2020-ban mindnyájunknak megnehezítette az életét, sikerült olyan eredményeket elérni az ifjúságpolitika területén, amelyek kézzel foghatóak, szemmel jól láthatóak – mondta Rácz Zsófia a Mandinernek adott interjújában.

Nem kerülök nagyon messzire az ifjúságpolitikától, mivel Navracsics Tibor miniszter úrtól azt a felkérést kaptam, hogy miniszteri biztosként segítsem a munkáját. Kezdettől fogva tetszett neki az az országjárás, amit én a kinevezésem pillanatától csináltam, és ő a területfejlesztést is úgy képzeli el, hogy abban megjelenjenek a helyben élő fiatalok igényei.

– fogalmazott. Hozzátette: Navracsics arra kérte, hogy járja az országot, gyűjtse be és csatornázza be a fiatalok véleményét, például arról, hogy milyen infrastrukturális beruházásokat látnának szívesen.

Emlékeztetőül: Navracsics Tibor miniszteri biztossá nevezte ki Rácz Zsófiát, akinek a többi között az lesz a feladata, hogy figyelemmel kísérje a hátrányos helyzetű térségek fejlesztési folyamatát és konzultáljon az agráriumban dolgozó fiatal gazdákkal.

Ráczot még 2019-ben, 22 évesen nevezték ki ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárnak Novák Katalin alá az Emberi Erőforrások Minisztériumában, emiatt törvényt is kellett módosítani, ugyanis addig jogász vagy közigazgatási diploma kellett a poszthoz, Rácz azonban akkor még csak egyetemista volt. Miután Novák a Miniszterelnökséghez került, Rácz is követte oda, majd a kormányátalakítást követően átkerült a Kulturális és Innovációs Minisztériumba, ahol június közepén felmentették állásából.

Az interjúban arról is beszélt, „könnyen lehet, hogy nemzetközi kapcsolatokat is kell majd építenie, hazahozni nemzetközi jó példákat különböző konferenciákról”.

A vízióm az, hogy a területfejlesztés eszközein keresztül el tudjuk érni, hogy a magyar fiatalok azt érezzék: érdemes helyben maradniuk, éljenek akár egy megyeszékhelyen vagy éppen egy zsákfaluban

– mondta. Rácz szeretné, ha a fiatalok szempontjai is megjelennének a területfejlesztési stratégiák kidolgozásánál. „A cél az, hogy azt érezzék a magyar fiatalok –éljenek az ország bármely pontján –, hogy itthon otthon vannak”, szögezte le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik