Belföld

Népszava: legtöbben a pedagógusképzésből tűntek el, a PSZ alelnöke szerint a fiatalok „beárazták” a szakmát

Szajki Bálint/24.hu
Szajki Bálint/24.hu

Csütörtökön kiderültek a felvételi ponthatárok, a Népszava cikke szerint csökkent a felsőoktatásba bekerülők száma, a legtöbben pedig a pedagógusképzésből tűntek el. Idén 73 805 jelentkezőt vettek fel egyetemre, mintegy kétezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egyik legkritikusabb terület a pedagógusképzés, a mintegy 12 ezer jelentkezőből csak 6449-et vettek fel, ami az elmúlt évek egyik legrosszabb eredménye ezen a területen. Tavaly 7327 hallgató jutott be a pedagógusképzésbe, amit szakmai és érdekvédelmi szervezetek már akkor is rendkívül alacsonynak találtak. Négy-öt éve még 17-18 ezren jelentkeztek erre a területre és 10-11 ezer körül volt a bejutók száma.

Az ötéves osztatlan tanári képzésekre csak 1458 hallgatót vettek fel országosan. Itt képzik elsősorban a közismereti, azaz például a magyart, történelmet, matematikát, biológiát, kémiát, fizikát, idegen nyelvet oktató tanárokat – derül ki a Népszava cikkéből.

Az óvodapedagógusok képzése sincs a legnépszerűbb szakok között, országosan 2233-an jelentkeztek óvónőnek, de csak 892 hallgatót vettek fel. Általános iskolai tanító szakra 1465-en adták be jelentkezésüket, közülük mindössze 533-an nyertek felvételt. Gyógypedagógusként 2729-en szerettek volna továbbtanulni, de csak 1491-en kezdhetik meg ilyen irányú tanulmányaikat. Általános pedagógiai szakra csupán 332-en jelentkeztek és 111-en nyertek felvételt.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor katasztrofálisnak nevezte a felvételi eredményeket a pedagógusképzésben. A Népszavának elmondta,

annyi hallgatóval, amennyit most felvettek, még akkor sem lehetne pótolni a nyugdíjba vonulókat és a pályaelhagyókat, ha mindannyian diplomát szereznének.

A PSZ alelnöke szerint a fiatalok „beárazták” a szakmát, annyi pénzért, amennyit pályakezdőként kapnának – nettó 200-210 ezer forint – nem választják ezt a hivatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik