Belföld

Jobbik: A katával együtt bukott meg Novák Katalin

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Brenner Koloman, a Jobbik parlamenti képviselője szerdán sajtótájékoztatón bírálta, hogy az államfő – bár saját magának is voltak kifogásai – aláírta a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) átalakításáról szóló törvényt. Arról beszélt: a nemzeti egység megtestesítésére hivatott köztársasági elnöknek nem sikerült betöltenie ezt a feladatot, amikor az elfogadás gyorsasága és a társadalmi elégedetlenség dacára aláírta a jogszabályt, amely az adóév kellős közepén sodorja veszélybe 450 ezer ember megélhetését.

A Jobbik, hazánk felelős konzervatív pártjaként azzal egyetért, hogy nem szabad a visszaéléseket megtűrni, „mi a törvényes rend pártja vagyunk” – fogalmazott Brenner Koloman, aki szerint egyetlen szoftverrel megoldható lett volna, hogy kiszűrjék a katát visszaélésszerűen használókat.

A „rezsicsökkentés csökkentéséről” szólva az ellenzéki politikus arról beszélt: máig nem világos, milyen módszertannal határozzák meg az átlagos fogyasztást, ami felett piaci árat kell majd fizetni. Hozzátette: várhatóan a háztartások 70–80 százalékát érinteni fogja a díjemelés, mivel a kalkulációba olyan ingatlanokat is bevontak, mint az üresen álló balatoni nyaralók, ahol arányaiban jóval kisebb a fogyasztás.

Brenner Koloman azt szorgalmazta, hogy a kormányzat segítse célzottan azokat, akiknek komoly problémát okoz a rezsiköltségek emelkedése. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik