Belföld

Hiába bujkált három hétig a cserbenhagyó gázoló

police.hu
police.hu
Püspökladánynál ütött el két motorost. Hajtóvadászat után, Debrecenben fogták el. Hosszú a bűnlajstroma.

Június 28-án két motorossal ütközött össze Püspökladánynál, amikor autójával áttért a szemközti forgalmi sávba. Az egyik motoros a helyszínen meghalt, a másik súlyos sérülésekkel került kórházba, az autós segítségnyújtás nélkül, autóját hátrahagyva elhagyta a helyszínt. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak – írja a police.hu.

A környező utcákban tanúkat kerestek, minden apró részletet beszereztek, ami a segítségükre lehetett a sofőr azonosításában. Még aznap látókörükbe került egy helyi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a kocsival, a baleset okozásával is.

A 37 éves férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, majd július 18-án elfogták debreceni búvóhelyén.

A sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Megállapították, hogy a baleset idején jogerősen el volt tiltva a vezetéstől, így ezért is felelnie kell. Bűnügyi őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik