Belföld

Még a Fidesz-szavazók nagy része sem akar főispánokat és vármegyéket

Marjai János/24.hu
Marjai János/24.hu

Kedden 15 előterjesztés zárószavazását tartják meg a Parlamentben, a képviselők döntenek a megyék átnevezéséről is. A kormány tervei szerint ugyanis a kormánymegbízottakat főispánnak, a megyéket pedig vármegyéknek fogják majd nevezni.

Az átnevezéssel kapcsolatban készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet a Népszavának, ebből pedig az derült ki, hogy

még a fideszesek jelentős része is ellenzi, hogy a kormánymegbízottakat átnevezzék főispánokká, a megyéket pedig vármegyékké.

Csak a válaszadók 10 százaléka mondott határozott igent arra, hogy egyetért azzal: a kormánymegbízottakat a jövőben főispánoknak nevezzék. A nagy többség, a megkérdezettek 64 százaléka viszont elutasította az ötletet. A válaszolók 16 százaléka szerint ez nem számít: ők gumicsontnak, figyelemelterelésnek tartják a Fidesz elgondolását. 6 százalék nem tudott, vagy nem akart válaszolni.

A Népszava cikkéből kiderül, hogy a kormánymegbízottak átkeresztelését a fideszesek jelentős része is ellenzi. A kormánypártiak közül megközelítőleg kétszer annyian nem értenek egyet a javaslattal, mint ahányan egyetértenek azzal (41, illetve 23 százalék). Az ellenzékiek esetében elsöprő az elutasítottság (93 százalék).

Hasonló arányok jöttek ki akkor is, amikor a megyék átnevezése volt a téma. A Publicus vizsgálata arra jutott: a magyar társadalom kétharmados többsége nem akarja, hogy a kormány visszahozza a vármegyéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik