Belföld

Nem épül meg Budakalásznál az elkerülő út – tiltakoznak az érintett polgármesterek

MTI/Varga György
MTI/Varga György

Három, főváros környéki település – Budakalász, Pomáz és Szentendre – polgármestere közös nyilatkozatban áll ki a Dunakanyarban élők körében régóta várt, Budakalászt északról elkerülő út megvalósítása mellett.

Mint közös Facebook-bejegyzésükben írják, erre a lépésre azért volt szükség, mivel az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben nemrég megjelent dokumentum szerint a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult. Az indoklás szerint azért, mert „az ajánlatkérő NIF Zrt. a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált”, mivel a kormány nem gondoskodott a szükséges forrásról. A döntés közel nettó 2️ milliárd forint nagyságrendű fejlesztéstől fosztja meg a jelentős turisztikai és átmenő forgalommal terhelt régiót – írják a polgármesterek.

Fülöp Zsolt (Szentendre), dr. Göbl Richárd (Budakalász) és Leidinger István (Pomáz) szerint a 1️1️-es út felújításához is kapcsolódó beruházás elmaradásával egyre élhetetlenebb lesz a térség. Emlékeztetnek, hogy az elkerülő út már 1985-ben bekerült Budakalász rendezési terveibe, és a 2008-ban átadott Megyeri híd engedélyében is szerepelt. Az elkerülő út megépítése ugyancsak része volt egy 2016 októberében született megállapodásnak. Ebben az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a NIF Zrt. vállalták, hogy a budakalászi elkerülő út megépítéséhez szükséges költségvetési források előteremtése érdekében mindent megtesznek.

Szomorúan értesültünk arról, hogy a térség lakossága számára kiemelt jelentőségű fejlesztés belátható időn belül nem valósulhat meg, (…) és csalódottságunkat fejezzük ki a döntés miatt. Kérjük ennek mielőbbi felülvizsgálatát, egyúttal a 11-es út felújítására vonatkozó közbeszerzés mielőbbi kiírását is

– hangsúlyozzák közös nyilatkozatukban a települések vezetői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik