Belföld

Márki-Zay: Meg lehet futamítani Orbán Viktort

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szombaton délután öt órára vár mindenkit a Jászai Mari térre egy közös tüntetésre Márki-Zay Péter, aki erről egy Facebook-bejelentkezésben beszélt. Az egyesült ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere azt mondta: a tüntetésen a katás vállalkozók melletti kiállásukat szeretnék demonstrálni. Közölte, a tervek szerint a Margit hídtól a Parlament felé fognak haladni.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, hogy „a Fidesz hazugságokkal nyerte meg a választást, hiszen nem adóemelésről és rezsiemelésről volt szó”. Azt kérte, hogy minél többen álljanak ki most azok mellett, akik áldozatai a jogbiztonság hiányának, illetve az egyik napról a másikra bevezetett módosításoknak. Mint mondta, egy jogállamban ilyen nem történhetne meg, hogy felkészülési időt sem adnak a vállalkozóknak.

Mi tudunk ezen változtatni, de csak akkor, ha kellően hosszú ideig és kellően sokan tiltakozunk ellene. Emlékezzenek a netadós tüntetésre vagy akár a NOlimpiára: meg lehet futamítani Orbán Viktort, a hatalmat, de csak akkor, ha sokan vagyunk, és kiállunk. Hogyha nem engedjük el egymás kezét

– fogalmazott Márki-Zay Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik