Belföld

Nővérét próbálta megmenteni a víztározóba fulladt kisfiú

A kórháztól tudták meg, hogy fiuk meghalt, lányuk pedig életveszélyes állapotban küzd az életéért – derült ki az RTL Híradóból, a csatornának a Fejér megyei víztározóba fulladt kisfiú édesapja nyilatkozott.

Nyíri László elmondta, hogy gyerekei nyári munka gyanánt vállaltak gyümölcsszedést Fejér megyében. Ebédszünetben úgy döntöttek, hogy megmosakodnak a víztározó vizében. A 15 éves kislány azonban véletlenül belecsúszott a vízbe, 13 éves öccse azonnal utána ugrott, hogy kimentse. Mivel a víztározó alja ponyvával volt borítva, nem tudtak kimászni a vízből. Egyik gyerek sem tudott úszni, a fiú megfulladt, a lányt kritikus állapotban szállították kórházba. Ott volt még velük a férfi sógornőjének lánya is, ő volt az egyetlen, akit sikerült kihúzni a vízből.

A család a kórháztól tudta meg, mi történt, ahogy azt is telefonon mondták el neki, hogy a kislány agyhalott, jelenleg lélegeztetőgépen van. Azt is hozzátette, hogy rendkívül rossz anyagi helyzetben van a család, öt kiskorú gyermekük van még a szerencsétlenül járt testvérpáron kívül, és egyelőre azt sem tudják, miből fizetik majd ki fiuk temetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik