Belföld

Új nyomozás indul Babicsek Bernát halála ügyében

PADDY AND THE RATS / FACEBOOK
PADDY AND THE RATS / FACEBOOK
A színész, harmonikaművész kedden lenne 42 éves. Családja szerint elkerülhető lett volna a tragédia.

Babicsek Bernát tavaly december 31-én, füstmérgezés miatt halt meg solymári otthonában. Családja szerint a tragédia megelőzhető lett volna – írja a Blikk. A házba telepített riasztó jelzett ugyanis a biztonságtechnikai cégnél, egy munkatárs ki is ment a helyszínre, ahol érzékelte, hogy füst árad ki a szellőzőn, de azt kéménynek nézte, nem intézkedett.

A család szerint a színész, harmonikaművész még élne, ha gondosan jár el a cég munkatársa. Feljelentést tettek halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Ezt először elutasították, de nem törődött bele a család.

Jogi képviselője, Borbély Zoltán a Blikknek azt mondta, a Pest Megyei Főügyészség hatályon kívül helyezte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi döntését, amely elutasította a panaszukat.

Az ügyészség nyomozást rendelt el, hiszen további vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, fennáll-e bűncselekmény gyanúja.

Indítványozták azt is, hogy az ügyben másik nyomozatóhatóságot jelöljenek ki – tette hozzá az ügyvéd. A lapnak Babicsek Bernát édesanyja azt mondta, a solymári házat múzeummá alakítják át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik