Belföld

Törvénymódosítással szúrnának ki Hadházyval a kormánypártok

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Tovább korlátozhatják azoknak a megválasztott képviselőknek a jogait, akik nem tették le az esküt a parlamentben, vagyis személy szerint Hadházy Ákosét, aki egyedüli képviselőként nem ment el a parlament alakuló ülésére május elején és nem tette le a képviselői esküjét.

Amíg ez nem történik meg, a jelenlegi szabályozás szerint nem vehet részt az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok ülésein, tanácskozási és szavazati jogát nem gyakorolhatja, indítványt nem nyújthat be, az Országgyűlés tisztségeire, illetve országgyűlési bizottságba nem választható meg, valamint nem alakíthat frakciót, és nem kap fizetést sem. Ezt egészítené ki most egy új elemmel a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslat, amit a Telex szúrt ki.

Az eskü letételéig Hadházy ugyanis nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől és minősített adatokhoz sem férhet hozzá.

„Látszik, hogy mennyire zavarta őket, hogy nem voltam ott az alakuló ülésen” – mondta a Telexnek a módosítási javaslatról a Zuglóban egyéni mandátumot nyert képviselő, aki hiába jelezte lassan két hónapja, hogy letenné a képviselői esküt, Kövér László házelnök eddig nem tette neki lehetővé.

Hadházy pár hete gyűjtést indított, hogy ki tudja fizetni a stábját a korrupcióellenes munkája folytatásához, mivel nem kap semmilyen juttatást az országgyűléstől az eskü letételéig.  A gyűjtés eredményes volt, két nap alatt összejött annyi pénz, ami nyár végéig elegendő lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik