Belföld

Háromszáz rendőr mondott fel, amint véget ért a felmondási tilalom

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu

Június 1. és 8. között összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét, írja a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalos adatai alapján. Mint emlékeztetnek, a kormány 2020 novembere és idén május 31. között, néhány hónapos szünettel, a járványra hivatkozva megtiltotta a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók távozását.

A lapnak Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára azt mondta, a 300-as szám jelentősnek mondható, akkor is, ha a közel 37 ezres állomány hozzávetőleg egy százalékát teszi ki, hiszen csupán egy hétről van szó, a leszerelési hullámnak pedig vélhetően ezzel nincs vége.

A felmondási tilalom előtt egyébként évente átlagosan 2000-2500 rendőr távozott. Utánpótlás pedig alig van: 2014-ben még 3060-an jelentkeztek, 2018-ban 1715-en, 2019-ben pedig 880-an jelentkeztek tiszthelyettesi technikumi képzésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik