Belföld

Márki-Zay Péter pert nyert a korábbi vásárhelyi Fidesz-elnök ellen

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Felmentették MárkiZay Pétert, akit a Fidesz helyi elnöke perelt be még egy 2018-as újságcikk ügyében, olvasható a hódmezővásárhelyi polgármester által kiadott közleményben.

Az ügy gyökere az volt, hogy az előző városvezetés idején a városháza fizette a fent említett fideszes politikus és családjának magán repülőútjának legalább egy részét. Márki-Zay a polgármesterré választása után ennek visszafizetésére szólította fel Gajzerné Havasi Katalint, a fideszes vezető azonban fizetés helyett beperelte a polgármestert becsületsértésért. Első fokon Márki-Zay Péternek adott igazat a bíró az évek óta húzódó büntetőeljárásban hétfőn Békéscsabán.

„Ez az ötödik bíróság, amely ezzel az üggyel foglalkozik. A perben, amelyet három évvel ezelőtt indítottak, ma született meg az engem felmentő ítélet” – mondta Márki-Zay hétfőn Békéscsabán. A polgármester hozzátette, az ügynek még nincs vége, mert a fideszes politikus fellebbez a döntés ellen.

„2018 tavaszán Gajzerné Havasi Katalin családi repülőútja Németországba nem önkormányzati látogatás volt, az út költségeinek egy részét mégis bizonyíthatóan a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal fedezte. Az ügyben ismeretlenek bizonyítékokat tüntettek el, de az utazási iroda levelezéséből előkerült bizonyítékból kiderült az utasok személye. Gajzerné Havasi Katalin a polgármesteri hivatal felszólítása ellenére sem volt hajlandó visszaadni ezt a pénzt” – mondta Márki-Zay Péter.

„Gajzerné azért tett feljelentést, mert a helyi média beszámolt az ügyről. A bíróság azonban hétfőn első fokon megállapította, hogy a cikkben szereplő állítások tökéletesen megfeleltek a valóságnak, ráadásul mivel közpénzzel való visszaélés történhetett, ezért a nyilvánosságra tartozott az információ” – tette még hozzá.

Márki-Zay Péter elmondta továbbá, hogy Lázár Jánosék több mint egy tucat pert indítottak ellene az elmúlt négy évben, éppen ezért köszöni mindazoknak, akik anyagilag is támogatják adományaikkal politikusi munkáját, mert így tudja fedezni az ellene indított politikai perek költségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik