Belföld

PSZ: A menekült gyerekekkel foglalkozó pedagógusok is kapjanak pótlékot

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezi, hogy azoknak az óvodapedagógusoknak, pedagógusoknak, oktatóknak is állapítsanak meg pótlékot többletmunkájuk elismeréseként, akik a délelőtti foglalkozásokon, tanórákon integráltan – vagyis a magyarokkal együtt – oktatják, nevelik az Ukrajnából érkezett menekült gyermekeket.

A PSZ azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy az ukrajnai háború miatt elmenekült gyermekek, tanulók oktatásában Magyarország is szerepet vállal. A kormány tanulónként, havonta 130 000 forint támogatást ad annak a csaknem 600 oktatási intézménynek, amely délutánonként vállalja a menekültek felzárkóztatását, a magyar nyelvi ismeretek megszerzését.

A PSZ azt kéri, hogy a pótlék összege legyen azonos a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pótlékkal. Ez a pótlék minden óvodai, általános iskolai és középiskolai pedagógusnak, oktatónak járjon visszamenőleg a befogadás pillanatától az orosz-ukrán háború lezárásáig. A juttatást fenntartótól függetlenül kapják meg a munkavállalók, vagyis azok, akik állami, alapítványi vagy egyházi intézményben dolgoznak – fogalmaztak a közleményben.

Közölték azt is, Totyik Tamás, a PSZ alelnöke egy nemrégiben Varsóban tartott konferencián már javasolta, hogy azoknak a pedagógusoknak, oktatóknak, akik a menekült gyerekeket, diákokat nem a délutáni felzárkóztatáson, hanem integráltan oktatják, adjanak célzottan plusz juttatást. Ezt a javaslatot az OECD és az Európai Bizottság konferencián jelen lévő képviselője elfogadta – jelezték.

A PSZ elvárja a megalakuló új kormánytól, hogy ezen támogatáshoz a jogi hátteret és a pénzügyi fedezetet – első feladatai között – teremtse meg,

hangsúlyozták a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik