Belföld

Agykárosodása lett a Soltvadkerten elütött hétéves kisfiúnak, a neki segítő bátyját a beakadt pólója mentette meg

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tehergépkocsijával úgy kezdett tolatni, hogy a raktérben szállított gyermekek egyike még nem szállt be, emiatt a jármű alá került és súlyos, maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy felfüggesztett fogházat és közúti járművezetéstől eltiltást kértek a sofőrre. A férfi vallomásával kapcsolatos érdeklődésünkre elmondta:

Tagadja a bűncselekmény elkövetését a vádlott, és azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek a gyerekek a jármű mögé.

– mondta a csoportvezető ügyész.

A vádirat szerint a soltvadkerti férfi 2020 júniusában a tanyája melletti szántóföldről úgy indult el áruszállító kisteherautójával, hogy a jármű ülések nélküli rakterében szállította a nála dolgozó család 12 és 7 éves gyermekét. Haladása során a tanya közelében egy dűlőúton megállt, hogy az előzőleg összeszedett elszáradt paradicsomtöveket elszórják.

Ekkor a gyermekek leszálltak a járműről a raktér hátsó ajtaján, majd a sofőr rájuk szólt, hogy üljenek oda vissza. A férfi ezután tolatni kezdett, azonban a zárt rakterű teherautó mögötti területet nem látta be, így nem észlelte, hogy időközben a gyermekek közül csak a nagyobbiknak sikerült visszaülnie, és a kisebbik gyermek csak félig tudott felülni a rakfelületre.

ugyeszseg.hu

Emiatt a gépjármű hátsó részével fellökte a hétéves gyermeket, aki ennek hatására hassal előre a talajra esve a tehergépkocsi alá zuhant. Ezután a jármű mintegy 5-10 km/h sebességgel áthaladt a gyermek teste felett. Mindezt látva a nagyobb testvér sietve öccse után hajolt, ekkor azonban ő is lecsúszott a rakfelületről.

A pólója azonban beleakadt egy alkatrészbe, ennek köszönhetően nem esett ő is a jármű alá. A baleset következtében a hétéves kisfiú súlyos, életveszélyes koponyaalapi törést és agykárosodást szenvedett, emiatt önálló életvitelre képtelenné vált, és élete végéig gondozásra szorul. Testvére könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset azért következett be, mert a sofőr megszegte a KRESZ azon rendelkezését, amely szerint hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az mások közlekedését ne zavarja. Ha mások biztonsága megkívánja, a tolatást végző járművezetőnek arra alkalmas irányító személy közreműködését is igénybe kell vennie.

Az ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik