Belföld

Egy magyar miniszter sem fogadta az ukrán nagykövetet a háború kezdete óta

A február óta zajló háború kezdete óta egyetlen kormánytag sem fogadta Ukrajna budapesti nagykövetét. Ljubov Nepop nagykövet a Partizán hétfő esti műsorában beszélt az elmúlt hónapok történéseiről és magyar választási kampányról.

Nepop elmondta, Ukrajna nem segítette semmilyen módon az ellenzék kampányát. A nagykövet Gulyás Márton többszöri visszakérdezésére is azt mondta, hogy Ukrajna egyértelmű célja az volt, hogy a beavatkozás minden formáját elkerüljék, nem akartak ilyen jellegű feltételezést sem. Nepop azt mondta, mind ő, mind pedig Volodimir Zelenszkij elnök kizárólag a döntéshozókhoz, vagyis a kormányhoz fordult.

A nagykövet Zelenszkij stílusáról és kijelentéseiről azt mondta, az ukrán elnök csupán nyíltan kommunikál, abban a hitben beszél, hogy barátok és partnerek között az egyenes beszéd a legfontosabb. Nepop azonban megjegyezte, hogy a magyarok részéről is voltak „erős kijelentések” az ukrán fél felé, ezeket azonban nem minősítette.

Nepop arról is beszélt, hogy bár szeretett volna, nem tudott egyeztetni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, csupán helyettese tudta volna fogadni. Hasonlóan járt Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is: a nagykövet elmondása szerint vele azonban csak Benkő egyik közbejövő programja miatt nem tudott találkozni, csupán helyettesével egyeztetett.

A nagykövet közölte, hogy hálás Magyarország eddigi segítségéért, de szerinte jobb együttműködésre lenne szükség a két ország között. A fegyverszállításokról pedig azt mondta:

Az az önök szuverén joga, hogy mit adnak és mit nem – de kötelességem elmondani nagykövetként, mire van szükségünk, és hogy ez miért előnyös Magyarország számára is.

Az interjúban Nepop arról beszélt, ha nem állítják meg Oroszországot, Ukrajna nem lesz többé, és hogy aki Budapesten szimpátiatüntetést szervez az orosz rezsim mellett, az 1956-ban Bécsben a szovjet sereg mellett is kiállt volna.

Ljubov Nepop pontosította egy korábbi kijelentését is: mint mondta, nem azt mondta korábban a magyaroknak, hogy stratégiai nyugalmuk csupán a sírban lesz, hanem azt, hogy a stratégiai nyugalom az ukránok halálához vezet.

A nagykövet egy 23 éves fiatal nő történetét is elmesélte, aki korábban Donyeckből menekült el, most  egy bucsai tömegsírban találtak rá a holttestére.

Fejbe lőtték, de mielőtt megölték, megerőszakolták. Ezt a nőt szépségversenyeken lehetne látni, de már nincs többé.

Nepop elmondta, hogy Bucsa olyan elővárosa volt Kijevnek, mint Budapestnek Budaörs vagy Budakeszi, ahol semmilyen stratégiai vagy katonai objektum nem volt, csak egy kertváros.

Az ukrajnai nagykövet az interjúban elmondta, hogy a kormány részéről kevés hivatalos információt kapnak az Ukrajnából érkezők magyarországi helyzetéről. Hozzátette, hogy bár arról értesültek, hogy több mint 600 ezren érkeztek menekültként, közülük tízezret helyeztek el, 15 ezren kérték a menekültstátuszt, és négyezren kapták azt meg, azonban nem tudnak érdemi információt például arról az 53 gyerekről, akik szüleik nélkül lépték át a határt. (via hvg.hu, telex.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik