Belföld

720 négyzetméteres állami villa várja a leköszönő Áder Jánost

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A távozó államfő egy újjávarázsolt és kibővített rezidenciát kap otthonául, a beruházást pedig kormányrendelettel segítették, mivel nagyobb lett a ház, mint amekkorát építeni lehetett volna a XII. kerületi előírások szerint.

Egy 720 négyzetméteres ingatlanba költözik Áder János búcsúzó köztársasági elnök, miután május elején lejár a mandátuma. Az ingatlan mindössze pár száz méterre van a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciától, vagyis a politikus maradhat a már jól megszokott svábhegyi környezetben.

A 24.hu információit érdeklődésünkre a Köztársasági Elnöki Hivatal is megerősítette. „A volt köztársasági elnökök ingatlanhasználatára vonatkozó szabályok nem változtak, ezért második elnöki ciklusa végén Áder János államfőt se több, se kevesebb juttatás nem illeti majd meg, mint a köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot. Göncz Árpád tíz éves mandátuma lejárta után, 2000. augusztusában, a II. kerületi Vérhalom tér 7. alatt található reprezentatív neobarokk villába költözött, Áder János pedig elfogadta a számára felajánlott XII. kerület, Béla király út 3/a. alatt található ingatlant” – válaszolták a megkeresésünkre.

A vonatkozó jogszabály szerint a volt köztársasági elnök kérheti, hogy az állam gondoskodjon a „megfelelő” lakhatásáról. Sólyom László egy akkor épült svábhegyi társasházi lakást választott, Áder elődje, a plágiumbotrányba belebukó Schmitt Pál pedig nem kért állami ingatlant, inkább visszaköltözött a sajátjába.

A volt elnökök juttatásai életük végéig járnak.

Marjai János / 24.hu

A Béla király úti ház már majdnem kész van, az utolsó simításokat végzik a munkások.

Az ingatlan korábban az amerikai nagykövetségé volt, csere révén került a magyar állam tulajdonába még 2007-ben. Egy 364 négyzetméteres, átlagos állapotú ház állt ott, amit tavaly kezdtek el bővíteni és felújítani. Ehhez a kormány jogi segítséget is nyújtott, amikor az ingatlant egy 2020. decemberi kormányrendeletben hozzácsapta a korábban már nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Normafa Park beruházáshoz, noha távolabb esik a Normafától. A rendelet a telekre vonatkozó beépíthetőségi korlátot megemelte 15-ről 20 százalékra, a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót pedig csökkentette 65-ről 60 százalékra.

Erre azért lehetett szükség, mert a hatályos építésügyi előírásoknál nagyobb házat terveztek: a 24.hu birtokába került dokumentáció szerint az építési engedélyt 2021 januárjában adták be, e szerint a beépítettséget 17,2 százalékra, a minimum zöldterületet pedig 60,19 százalékra tervezték.

A villa összesen 720 négyzetméteres lett, ami kétszerese az eredetileg ott álló háznak, és liftet is építettek az épületbe az engedélyeztetési dokumentáció szerint.

Kérdésekkel fordultunk az ingatlan kezelőjéhez, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz, hogy megtudjuk, mennyibe került a beruházás, de hiába érdeklődtünk több alkalommal is, először még február végén, nem reagáltak megkereséseinkre, ahogy más sajtóérdeklődésre, illetve Hadházy Ákos független képviselő kérdéseire sem.

Áder Jánosnak a vagyonnyilatkozata szerint két budai lakása is van: egy 135 négyzetméteres, 55 négyzetméteres óriásteraszos II. kerületi ingatlan mellé 2019-ben egy 125 négyzetméterest vásárolt szintén a II. kerületben, ezeknek fele részben tulajdonosa. Emellett Kisorosziban egy 75 négyzetméteres házzal is rendelkezik, ennek a negyede az övé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik