Belföld

Megint szaharai por érkezik Magyarországra csütörtökön

Varga György / MTI
Varga György / MTI

Csütörtökön ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe, amely a pénteki szórványos záporokkal együtt sáros esőt okozhat, tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-t. Facebook-oldalukon azt írták: Copernicus EU – CAMS által kiadott előrejelzések ismét szaharai por érkezését jelzik.

Kiemelték, hogy ez most nem lesz annyira tömény, mint a múltkori, de pénteken a záporok után lehetnek nyomai a tereptárgyakon, autókon.

Az előrejelzés szerint csütörtökön még sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. Napközben elsősorban az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül, Sopron környékén megerősödhet a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 6 Celsius-fok között alakul, fagyzugokban hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Pénteken északnyugat felől átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet egy átvonuló hidegfront miatt. Elsősorban a nyugati és északi megyékben várható elszórtan eső, zápor. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul, és főként a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik.

A hőmérséklet hajnalban a Dunától keletre általában plusz 1 és 7, a Dunántúlon plusz 6 és 11 fok között alakul. A délutáni órákban többnyire 16 és 24 fok közötti értékek várhatók, északon az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.

A meteorológiai szolgálat a Facebook-bejegyzésében kitért arra is, hogy a szaharai por egy teljesen átlagos jelenség, amelyet a mostani fejlett előrejelző rendszerek már nagyon pontosan tudják előrejelezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik