Belföld

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a filmforgatásokon megvesztegetett közterület-felügyelőket

Fővárosi Főügyészség
Fővárosi Főügyészség

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a két közterület-felügyelő jogtalan előnyért cserébe széles körben szegte meg hivatali kötelességét, a korrupciós bűncselekmények többsége azonban túlnyomórészt filmforgatások helyszínéhez kapcsolódott. Első fokon végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte őket a bíróság.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben több mint 20 korrupciós bűncselekmény, valamint többrendbeli hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyben – a bírósági eljárásban történt egyesítést követően – összesen 13 vádlott szerepelt.

A vád szerint a vesztegető vádlottak egyike 2018. évben, egy szervizcég ügyvezetőjeként, filmforgatásokhoz szerzett közterület-használati engedélyeket. A filmforgatások során azonban gyakran felmerült, hogy a tényleges forgatásra, parkolásra, területfoglalásra nem, vagy nem csak az előzetesen engedélyezett helyeken került sor, azonban idő hiányában újabb engedély beszerzésére ilyenkor már nem volt mód. Erre tekintettel a cégvezető vádlott előzetesen megegyezett a két fővárosi közterület-felügyelővel, hogy amennyiben egy adott filmforgatáson a területhasználati engedélyben szereplőkön túlterjeszkednek, úgy jogtalan előnyért cserébe a közterület-felügyelő vádlottak biztosítják azt – szükség esetén más közterület-felügyelők befolyásolásának ígéretével –, hogy ellenőrzésre és bírságolásra ne kerüljön sor, a filmforgatás zavartalanul megtörténhessen. Minderről a cégvezető vádlott megbízói nem bírtak tudomással.

A közterület-felügyelők a kötelességszegésekért (vád szerint 15 esetben) alkalmanként jellemzően 25 ezer – 40 ezer forint közötti összeget kértek.

A fentieken túlmenően, a két közterület-felügyelő vendéglátó egységeknek, rendezvényszervezőnek, reklámcég projektvezetőjének, dohánybolt tulajdonosának és egy építési vállalkozónak is biztosított engedély nélküli közterület-használatot.

A nyomozó ügyészség indítványa alapján a két közterület-felügyelőt a bíróság 5 év, illetve 4 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint 1–1 millió forint pénzbüntetésre ítélte, továbbá mindkettőjüket véglegesen eltiltotta a közterület-felügyelői tevékenységtől.

A filmforgatásokkal érintett cégvezetővel szemben a bíróság 2 év börtönbüntetést szabott ki. A többi terheltet felfüggesztett szabadságvesztésre, vagy pénzbüntetésre ítélte. Az egyik vádlottat a bíróság – szintén ügyészi indítványra – felmentette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik