Belföld

Kunhalmi Ágnes és Mellár Tamás győzelme is hivatalos

MTI/EPA/Clemens Bilan
MTI/EPA/Clemens Bilan

Két szoros versenyben tudta megőrizni az előnyét az ellenzék: Baranya 1-ben Mellár Tamás, Budapest 15-ben pedig Kunhalmi Ágnes tudott nyerni.

Baranya megye 1-es számú, Pécs központú egyéni választókerületében Mellár mindössze 255 szavazattal vezetett a fideszes Kővári Jánossal szemben. A beérkező külképviseleti szavazatoknak köszönhetően a kormánypárti jelölt végül 1153 vokssal maradt le a mandátumszerzésről. Négy éve Mellár független jelöltként több mint ezer szavazattal végzett Csizi Péter előtt, végül 2022-ben is hasonló eredményt ért el.

Továbbra is mindent meg fogok tenni azért, hogy tovább fejlődjön ez a csodálatos kerület. Hiszem, hogy ez csak együtt sikerülhet. Nyugalomra, fejlődésre és együttműködésre van szükség

– írta Facebook bejegyzésében Kunhalmi, aki a XVIII. kerületi központú egyéni választókerületben tudta megőrizni előnyét.

Immár 100 százalékos feldolgozottságnál az MSZP társelnöke 25 945 szavazattal, 44,6 százalékos szavazataránnyal nyerte meg körzetét Lévai István Zoltánnal szemben, aki 25 145 szavazatot kapott.

Ebben a kerületben négy éve a Jobbikon kívül minden ellenzéki párt visszalépett Kunhalmi javára, ami egy magabiztos győzelmet eredményezett. Az akkori fideszes jelölt Kucsák László a 40 százalékot sem érte el. Idén a vártnál szorosabb eredménnyel, de összejött az újrázás.

A fordítás csak egy kerületben jött össze: az ellenzéki Vajda Zoltán Budapest 13-ban tudott nyerni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik