Belföld

Több mint húsz ellenzéki képviselő bukta helyét a kudarc miatt

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
A rossz szereplés miatt huszonegy ellenzéki politikus búcsúzhat a parlamenttől.

A legnagyobb csapás a Jobbik-frakciót érte. Mind a négy frakcióvezető-helyettesüket elvesztették: Szilágyi György (neki még van matematikai esélye a fordításra a külföldi szavazatok megszámlálása miatt), Csányi Tamás, Nunkovics Tibor és Magyar Zoltán mind kikaptak a választókerületben. Rajtuk kívül a korábban egyéniben is nyerő Rig Lajos és Kálló Gergely, valamint Steinmetz Ádám, Stummer János, Potocskáné Kőrösi Anita, Gyüre Csaba és Ander Balázs is távozhat.

Az MSZP-ből Korózs Lajos egykori államtitkár búcsúzik, aki Hatvanban szenvedett vereséget. Ő az egyik legrégebbi motoros, mivel már 1994-ben kezdte a képviselőséget. Papíron az MSZP-frakció tagja volt Szakács László, aki DK-s színekben kapott ki Pécsett, így ő is kihullott a parlamentből. A DK frakcióból az indulók közül egyedül Bősz Anett DK-s képviselő fejezi be parlamenti pályafutását, miután kikapott Érden.

A Párbeszédből Burány Sándor és Kocsis-Cake Olivio bukta a parlamenti helyét. Burány Sándor 28 év után távozik a parlamentből 1994 óta volt képviselő.

Az LMP-ből Schmuck Erzsébet és Hohn Krisztina indult hiába, nem folytathatják a képviselői munkát.

A függetlenek közül Szél Bernadett volt LMP-s társelnök, független képviselőnek szakad meg a politikai karriere, akinek nem sikerült behúznia a Pest megyei 2. választókerületet, illetve Bana Tibornak is, aki pedig Körmenden, Vas megye 3. választókerületben veszített.

A Fideszből csak három képviselő szomorkodhat.

Kapcsolódó
Három fideszes képviselő szomorkodhat a győzelem után
Vannak olyan kormánypárti képviselők, akik kipottyantak a parlamentből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik