Belföld

Márki-Zay Péter: Mindenki őrizze meg a nyugalmát, hazamegyek, megcsóklászom a gyerekeimet

A propaganda az egyik oka annak, hogy ez lett a választás végeredménye, a másik pedig az összefogás modellje, mondta el Márki-Zay Péter a Partizánnak adott élő interjújában.

Szerinte senki nem várta ezt az eredményt, sőt, a saját exit polljuk azt mutatta, hogy listán még nyernek is.

Szerinte a jobbikos szavazókat vesztették el, és eleve nekik szólt a kormány összes üzenete Gyurcsány Ferencről, ami szerinte ezek szerint működött is. Szerinte a baloldal elment szavazni, a baloldali szavazók elfogadták a jobboldali jelölteket, de a jobboldaliak nem fogadták el a baloldali jelölteket. Azt is elmondta, hogy az összefogás működött.

Jakab Péterről annyit mondott, hogy szerinte már az előválasztásnál látszott, hogy az ő szavazói eltűntek, és a DK-sok a legaktívabbak mögötte. Szerinte a Jobbik bukott a legnagyobbat az összefogáson belül.

Gyurcsány Ferencnek megköszönte, hogy hátrébb húzódott, és nem látható helyen szerepelt a listán.

Ezt Göbbels óta tudjuk, hogy működik, már a náci Németországban is működött, hogy mindenért a zsidók a felelősek. Ott se kellett fegyvert szorítani a németek fejéhez, Orbán alatt is elég a propaganda.

– mondta el arra, hogy szerinte csak a propaganda hatása érvényesült vele szemben.

A migránsszámlálótól a melegellenes kampányig hatalmas sikereink voltak az elmúlt négy évben.

– mondta arra, hogy szerinte baloldali szavazókat nem vesztettek el, ők dekára ott voltak a választáson.

Arra a kérdésre, hogy mi a felelőssége abban, hogy végül majdnem egymillió szavazó otthonmaradt, arról kezdett el beszélni, hogy kiragadták a háborúról szóló mondatait a propagandamédiában. Szerinte stratégiai hiba nem volt, az ellenzék egysége megvolt.

Végül sikerült mondania egy dolgot, ami szerinte hiba volt, hogy nem készült el az ellenzéki MTI. Egyébként a saját hibájának azt mondta, hogy elhitte, hogy Orbán Viktor legyőzhető ebben a rendszerben.

Gulyás Márton hosszan kérdezte arról, hogy van-e felelőssége abban, hogy végül sem a DK, sem a Jobbik vezetői nem álltak ki mögé a vereség után, nem tudta őket integrálni a kampányába. Márki-Zay végül hosszas vita után elfogadta, hogy akkor ez az ő hibája volt. Néhány perccel később viszont azt mondja, nem érez felelősséget abban, hogy nem tette érdekeltté az ellenzéki pártok vezetőit a kampányokban.

Arra, hogy az ellenzéki politikusok nyilatkozatai alapján nem úgy néz ki, hogy többen politikai jövőt képzelnek el vele, azt mondta

Ők még politikai múltat se képzeltek el velem.

De egyébként ő szeretne mindenkivel együttműködni, aki ezt igényli.

Elsősorban Hódmezővásárhely fogja ezt eldönteni.

– mondta arra, hogy mi a terve a jövőben, marad-e Hódmezővásárhelyen. Jelenleg 150 szavazattal vezet Lázár János a városban, de még nem számlálták meg a levélszavazatokat, így bízik abban, hogy nyerni fog.

Ha azt láttam volna, hogy Vásárhelyet mi kétharmaddal hozzuk, akkor nyugodtan otthagytam volna a várost, hogy rendben lesz. De így, hogy ennyire szoros, úgy látom, hogy maradnom kell.

– mondta, de hozzátette, hogy ezt a döntést még nem hozta meg.

A parlementáris eszközök értelmét én egyelőre nem látom, biztos valaki el fogja magyarázni majd, hogy miért érdemes ott küzdeni, de az utcán biztosan érdemes.

– tette hozzá.

Az interjú alapján egyébként nem tűnik úgy, mintha Márki-Zay feladta volna az ambícióit az országos politikában, Jakab Péter kritikájára is annyit mondott csak, hogy ő nagyon örül, ha Jakab újra felépíti a Jobbikot, de szerinte nekik egyben kell tartani ezt a csapatot.

Azt nyilvánvalóan nem tilthatja meg nekem Jakab Péter, hogy én kiálljak a megtámadott melegekért, cigányokért, keresztényekért. Ha ő ezt nem akarja megtenni, akkor nem teszi meg.

– mondja, majd nem válaszolt arra, hogy vissza akar-e vonulni a politikából, de szerinte meg kell védeni az ellenzékieket.

Nagyjából az derült ki, hogy ő akkor is szeretné az összefogást egyben tartani, ha az összefogásban szereplő pártok ezt nem szeretnék.

Mi őrizzük az összefogás szellemét.

– mondta. Ezután arról beszélt, hogy ő nagyon sokat segített a melegeknek, és erre büszke is. Szerinte a Fidesz abbahagyta a propagandát a melegek ellen, és ugyanez volt a cigányokkal is.

Mindenki őrizze meg a nyugalmát, hazamegyek, megcsóklászom a gyerekeimet.

– mondta arra, hogy mit fog most csinálni. Szerinte reményt kell most adni az embereknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik