Belföld

Nehezményezi a karcagi fideszes polgármester, hogy az ellenzék máshonnan küld oda választási delegáltakat

Youtube
Youtube

Eddig mindig karcagiak működtek közre a választási bizottságokban, szavazókörökben a választásokon, népszavazásoknál. A közreműködő személyek tevékenységével szemben nem emelt kifogást senki eddig – kezdi Polgármesteri Tájékoztatónak hívott, tegnap kitett beszédét a karcagi fideszes polgármester, Szepesi Tibor. „Reméltem, reméltük, hogy így lesz ezután is. A mostani választásokra azonban az ellenzéki összefogás a megválasztott karcagi választási bizottsági tagok mellé máshonnan érkező, nem karcagi delegáltakat küldött. Főleg Budapestről és annak környékéről érkezőkkel váltották fel az eddig helyben kiválasztott aktivistáikat.” Azt állítja a fideszes polgármester, hogy ennek a célja világos, olyanokat küldenek, akik ha kell, végigbalhézzák a választást. (A pártok bárhova küldhetnek, delegálthatnak amúgy szavazóköri személyt, és most az ellenzék küldi a legtöbb szavazatszámlálót a bizottságokba – a szerk.)

Egy eszmefuttatást is mond a polgármester még, hogy az eddigi jobbikos, eddig a Jobbik színeiben delegált aktivistát szerinte megalázta az ellenzék azzal, hogy most a Kétfarkú Kutya Párt színeiben delegálták ezt a személyt.

A polgármester ugyan nem mondja ki explicite, hogy a Fideszre szavazzanak a választók, de a kulcsszavak alapján egyértelműen (szavazatukkal támogassák Karcag további fejlődését, válasszák a békét, Magyarország és Karcag biztonságát) arra buzdítja őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik