Belföld

Több ezer ember volt a sztrájkoló tanárokért szóló koncerten

Schultz Antal / 24.hu
Schultz Antal / 24.hu

A kellemetlen idő ellenére több ezer, elég vegyes korösszetételű ember jelent meg a Tanítanék és a – Molnár Áron fémjelezte – noÁr mozgalmak által szervezett, „Tanítani akarunk, de nem mindegy, hogyan” című szolidaritási koncerten illetve tüntetésen a Kossuth téren. A rendezvényen olyan zenekarok léptek fel, mint a Punnany Massif, a Ricsárdgír, a Platon Karataev, a Deep Glaze, a Belmondo, noÁr és Azahriah.

A dicsőséges nagyuraknak nem érdeke, hogy a diákok tudják, mi az igazság

– mondta két dala között Azahriah.

A minikoncertek közötti átállásoknál kisebb koncerteket, kórusdalokat, felszólalólalásokat lehetett hallgatni, többek között pedagógusok, diákok, egyéb témák aktivistái szólaltak fel, és olyan hírességek, mint Rainer-Micsinei Nóra és Nagy Ervin.

Tegyünk azért, hogy ne 1984-et éljük 2022-ben  mondta – a Diákok a tanárokért egyik aktivistája.

Elvonási tüneteim vannak, mert már nem tudom, mióta sztrájkolok, pedig tanítani akarok

– kezdte beszédét Simkó Edit, tanár.

Több híresség – így Lovasi András dallal, Dés László videóüzenetben – állt ki a tanárok mellett.

Hogyan ír a rapperek következő generációja olyan dalokat, hogy a tanáruk azt mondta nekik, nem viszik majd semmire, ha nem lesznek tanárok? – kérdezte a videóüzenetet küldő Krúbi.

A rendezvény egyben adománygyűjtő akció is volt, a befolyó összeget teljes mértékben a sztrájkoló tanárok megsegítésére a sztrájkalapba ajánlják fel.

Körülbelül hatmillió forint jött eddig össze a támogatói jegyekből (a rendezvény egyébként ingyenes volt).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik