Belföld

Magyar állampolgárságot kapott Puskás Ferenc unokája és dédunokája

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

Egy nemzet akkor válhat naggyá igazán, ha legendákat tud adni a világnak, márpedig Puskás Ferenc kétségtelenül ilyen volt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután állampolgársági dokumentumokat adott át a néhai futballista unokájának és dédunokájának a Bozsik Arénában.

Mitől nagy egy nemzet? Ez kevésbé területfüggő, és kevésbé lakosságszámtól függ, még csak nem is a nyersanyagoktól vagy a katonai erőtől, hanem van egy ezeknél fontosabb mérőszám. Ez pedig az, hogy tudott-e egy nemzet legendát adni a világnak, aki nem csak a saját nemzetét tudta boldoggá tenni (…), hanem más nemzetek fiait és lányait is

– mondta beszédében a tárcavezető, miután a színpadon fogadták Isabela Damborena Puskast és Ane de Juan Damborenát.

Majd leszögezte, hogy az Aranycsapat legendás csatárának neve Magyarország szinonimájává vált, akit bármely nemzet polgárai örömmel idéznek az emlékezetükbe.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Puskás mindenfajta cím és hivatalos procedúra nélkül hazánk nagykövete volt a világban és az is a mai napig. Illetve hozátette: Puskás nem pusztán a világtörténelem mindmáig egyik legjobb futballistája volt, hanem egyben kiváló ember is, akit még a vetélytársak is a legnagyobb tisztelettel emlegetnek.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy Puskás Ferenc igaz magyar ember volt. “Még akkor is, ha a kommunista diktatúra ki akarta taszítani a magyarok sorából, mégis mindvégig haza akart jönni, és hazaszeretetét átörökítette az utódaira is” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik