Belföld

Tizenhárom szavazólapot gyűjtött be a román ügyészség a kidobott levélszavazatok ügyében

punctul.ro
punctul.ro

Tizenhárom szavazólapot sikerült begyűjtenie a romániai ügyészségnek Marorvásárhely közelében, a Maros megyei Jedd mellett, ahol korábban több, félig elégetett szavazólapot találtak építési törmelékek között – írja a Transtelex. Hozzáteszik: ennél sokkal több borítékot találtak, illetve sok elégett papírdarabról még nem állapították meg, hogy az boríték, vagy szavazólap maradványa-e.

A bűncselekmény legfontosabb bizonyítékaiként kezelt szavazólapok esetében az eredetiség megállapítása a legfontosabb feladat – közölte a lappal az ügyészségi szóvivő, aki hangsúlyozta:

ha nem eredeti szavazócédulákról van szó, akkor az ügy kezelése fordulatot vehet.

A szóvivőt a helyszíni fotókon és videófelvételeken látható zsákok tartalmáról is kérdezték, mert beszámolók szerint ezeknek a tartalma nem köthető a szavazólapokhoz. A szóvivő közölte, ezzel kapcsolatban egyelőre nem adhat felvilágosítást.

A Maros Megyei Rendőrség a sajtóban megjelent információk nyomán csütörtökön hivatalból indított eljárást a levélszavazatok ügyében. A kibontott borítékokat és a szavazólapokat elszállították a helyszínről, hogy „pontosan tisztázzák a helyzetet, és a törvény szerint járjanak el” az ügyben. A helyszínen talált bizonyítékokat átadták a marosvásárhelyi bíróság mellett működő ügyészségnek.

Az ügyészség szóvivője a lapnak azt mondta, hogy

a szavazási jog gyakorlásának és a szavazat titkosságának megsértése miatt indítottak eljárást.

Mint írják, ezeket a jogot szavatolja Románia Alkotmánya és a Btk. 385. paragrafusa alapján a választójog szabad gyakorlásának bármilyen módon történő akadályozása 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő Romániában.

Azt írják, a magyar hatóságok részéről mindeddig nem érkezett sem információkérésre, sem együttműködésre vonatkozó megkeresés a felgyújtott és kidobott szavazólapok ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik