Belföld

Toroczkai László újra a közmédiában járt, ahol arról kezdett panaszkodni, hogy milyen ritkán hívják meg

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Két éve volt utoljára a köztelevízióban – ezzel nyitott Toroczkai László az M1-en szerda reggel, ahol a Mi Hazánk is megkapta az országos listát állító pártoknak járó öt percet. A Mi Hazánk elnöke szerint „ennyit azokról a balliberális rágalmakról”, hogy a Mi Hazánk állandóan a köztévében, vagy más fideszes televízióban ül. Hozzátette: “az RTL Klubban még egyáltalán nem voltunk.”

(A tények kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a parlamenti jelenléttel bíró ellenzéki politikusok az elmúlt években összesen nem voltak annyiszor a köztévé stúdiójában, mint a pár százalékosra mért Toroczkai 2018 óta, amikor is megalapította a Mi Hazánkat.)

Toroczkai ezek után arról beszélt, hogy a Mi Hazánk azoknak alternatíva, akik nem a két nagy politikai tömbre szavaznának, és akik kíváncsiak az elrejtett igazságra. Megjegyezte: 100 oldalas programjuk van, a Fidesznek nincs ilyenje, az ellenzék pedig csak nemrég állt elő ezzel. A koronavírusra ezúttal biofegyverre hivatkozott Toroczkai, akivel nemrég terjedelmes interjút készítettünk:

Kapcsolódó
Toroczkai László: Ha meg akartam volna ölni Horn Gyulát, akkor belefojtom a piszoárba. Nem tettem
Orbán Viktor államférfi, Márk-Zay Péter viszont alkalmatlan – vallja a Mi Hazánk elnöke és miniszterelnök-jelöltje, aki szerint ennek ellenére pártjának jobban jönne egy balliberális kormány április 3. után. Az uniós tagság kapcsán a kilépést pedzegeti, ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy egy népszavazás útján egyszer újra Magyarország része legyen Kárpátalja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik