Belföld

Jobban örült volna egy felmentő ítéletnek a pécsi tanár, aki Ádertől kapott kegyelmet

Eljárási kegyelemben részesítette az államfő azt a pécsi pedagógust, akit az ügyészség személyi szabadság megsértésével vádolt egy, az iskolája előtt cigarettázó fiatal visszatartása miatt.

A pécsi Apáczai Nevelési Központban (ANK) magyart és történelmet tanító Jancsula Dezső 2020 szeptemberében összevitatkozott egy 16 éves fiúval, aki az iskolája bekerítetlen területén, vagyis tilalmas helyen cigarettázott. A dohányzó fiatal korábban az ANK-ba járt, ezért Jancsula fel akarta vinni őt az igazgatóhoz, hogy ott beszéljék meg a történteket. A volt diák azonban el akart menni, s Jancsula ezt úgy gátolta meg, hogy táskája vállszíját megfogva visszatartotta őt. A huzakodás percekig tartott, s mindezt a fiú egyik társa filmre vette a mobiljával. A felvételt később megosztotta a neten, s az ügyészség ennek nyomán indított eljárást a tanár ellen. A Pécsi Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – fiatalkorú ellen elkövetett személyi szabadság megsértése miatt 2021 őszén 170 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a 35 éve tanító, 60 esztendős pedagógust. Ez a verdikt jogerőssé válva azt jelentette volna, hogy Jancsula elveszti állását, hiszen, akit szándékos bűncselekményért elmarasztalnak, az minimum 3 évig nem lehet közalkalmazott.

A tanár fellebbezett a döntés ellen. Az esetnek óriási lett a visszhangja az interneten, a kommentek, megosztások és lájkok alapján tízezrek szimpatizáltak a pedagógussal. Pécsen tüntetést rendeztek pedagógus mellett, amire főképp Jancsula volt és jelenlegi diákjai, valamint a tanulók szülei jöttek el – mintegy 700-an. A demonstráción felszólalók elpanaszolták, hogy az ANK környékén céltalanul időző 15–20 évesek cigarettázni hívják az általános iskola diákjait, és elhangzott, hogy drogot is kínáltak már a nagyobbak a kisdiákoknak. Utóbb az ügyészségen megtudtuk, hogy ez nemcsak szóbeszéd, valóban folyik egy fiatal ellen eljárás, mivel drogot árult az ANK-nál.

Kapcsolódó
Szimpátiatüntetést szerveznek a meghurcolt pécsi tanárért
A köztiszteletben álló pedagógust a bíróság első fokon elmarasztalta egy olyan ügy kapcsán, amelyben ő éppen azt tette, ami a feladata.

Jancsula Dezső pere idén februárban startolt a pécsi bíróságon. Az ügyész – vélhetően az eset társadalmi visszhangja miatt – immár a legenyhébb büntetést, azaz megrovást kért a tanárra az előkészítő ülésen. Ha Jancsula ezt elfogadja, akkor nem veszti el az állását, ám a tanár tárgyalást kért, mert kitartott amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, csakis az a cél vezette, hogy legyen vége a diákokat veszélyeztető bandázásnak, és amikor átmenetileg akadályozta egy jogsértést elkövető fiatalember mozgását, akkor fellépésével valójában iskolája 800 tanulóját védelmezte.

Az ügyben az újságírók megszólaltattak több jogászt, s ők – név nélkül nyilatkozva – alapvetően úgy látták, hogy Jancsula arányosan lépett fel, nem bántalmazta a neki nem engedelmeskedő fiatalt, nem okozott neki fájdalmat, és tettének nincs társadalmi veszélyessége, márpedig, ha ez igaz, akkor jogot sem sértett. Ugyanígy érvelt Jancsula ügyvédje, Hidegné Cserni Aranka is, és bízott abban, hogy a bizonyítási eljárás során kiderül védence ártatlansága. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a tanár és védője eljárási kegyelmet kért Áder Jánostól. A köztársasági elnök a napokban igent mondott a kérvényre, s ezzel az eljárás megszűnt, Jancsulát immár nem fenyegeti semmiféle jogi retorzió.

Jancsula Dezső megkönnyebbüléssel fogadta az államfő döntését, ám hozzátette, hogy még jobban örült volna, ha a bíróság mondja ki az ártatlanságát. A négy és fél év múlva nyugdíjba menő pedagógus – megkeresésünkre reagálva – megköszönte, hogy kollégái, iskolája és az intézményt fenntartó tankerületi központ, a szakszervezet, valamint volt diákjai és azok szülei végig kiálltak mellette. Egyébként az ANK-ban Jancsula oktatómunkáját egy pillanatig sem függesztették fel, nem indult ellene fegyelmi eljárás, a tankerület pedig állta a tanár perköltségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik