Belföld

Késsel, rúddal támadt a munkásokra két férfi Keszthelyen, mert lekiabáltak a párjaiknak

Több ember ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség azzal a két keszthelyi férfival szemben, akik tavaly nyáron megfenyegették és megkéselték egy brigád több tagját is.

Az 1997-ben és a 2001-ben született férfi a keszthelyi Balaton-parton sétált az élettársával, amikor egy szállodai építkezésről az ott dolgozók lekiabáltak a nőknek. A nők nem válaszoltak, de a velük lévő két férfi szóváltásba keveredett az egyik munkással, majd távoztak a helyszínről. A következő napokban a vádlottak kiderítették, hogy az építkezésen ózdi munkások dolgoznak, és azt is, hogy melyik panzióban szállásolták el őket.

Az MTI-nek küldött közlemény szerint az eset miatt számon akarták kérni a férfit, ezért két nappal a történtek után késsel a zsebükben keresték fel a szálláshelyén. A panzió udvarán a két férfi köré gyűlő kilencfős brigád tagjai elfutottak, amikor a férfiak kést rántottak, de a sértett futás közben elcsúszott, a földre esett, az idősebb férfi ekkor támadt rá, miközben társát is azzal hívta, hogy “Gyere, öljük meg!”.

A fiatalabb férfi combon szúrta a hanyatt fekvő munkást, de mert a többi munkás téglákkal dobálni kezdte őket, elhagyták a panzió udvarát. Az erős vérzés miatt a megszúrt férfit a munkatársa és egyben sógora, a másik sértett az udvarban álló furgonnal kórházba akarta vinni.

A két terhelt ekkor azonban a kések mellett egy kerékkulccsal és egy fa rúddal ment vissza, és mindkét férfira rátámadtak. A több – fejet és mellkast is ért – késszúrással járó dulakodásnak akkor lett vége, amikor a szirénák közeledő hangjára a támadók elmenekültek. Az egyik munkás nyolc napon túl gyógyuló, a másik közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett. A Zala Megyei Főügyészség több emberen, társtettesként elkövetett emberölés kísérlete, valamint zaklatás miatt emelt vádat a két támadó ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik