Belföld

Az EMMI épp a tüntetés idején köszönte meg a tanároknak, hogy nem sztrájkolnak

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Miközben meglepően sokan voltak, legalább tízezren vettek részt a Kossuth téren tartott „kockásinges” demonstráción, az oktatásért felelős minisztérium közleményben köszönte meg a tanárok „elsöprő többségének” hogy „háború idején” nem a sztrájkolnak.

Kapcsolódó
A megalázó tanárbérek ellen, a modern oktatásért tüntettek szombaton Budapesten
Tudósítónk szerint kifejezetten sok diák is kiment a Kossuth térre a szombat délutáni „nagy kockásinges találkozóra”.

Az Emberi Erőforrások Minisztérium épp a szombati, a tanárok melletti kiállást jelképező tüntetésre időzítve adott ki az MTI-n keresztül egy közleményt. Ebben azt írták, hogy “szerdán a tanárok 87 százaléka gondolta úgy, hogy most nem a sztrájknak van itt az ideje, köszönet ezért”.

A sztrájkban résztvevők száma lényegesen elmarad a januári sztrájkban résztvevőéktől, a hét folyamán pedig még tovább csökkent. Köszönet a tanároknak annak belátásáért, hogy nem a sztrájk a tiltakozás legalkalmasabb módja egy háborús helyzetben, amikor a szomszéd országban háború folyik és az iskolákban gondoskodni kell azokról a gyermekekről is, akik most érkeztek Magyarországra.

Azt is írták, hogy a kormány álláspontja szerint a tanárok követelései jogosak, azokkal a kormány is azonosulni tud, azonban arra kérik a pedagógus szakszervezeteket, hogy a háborúra való tekintettel – a mozdonyvezetőkhöz hasonlóan – fontolják meg a sztrájk felfüggesztését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik