Belföld

Időmérő eszközként könyvelt le egy 12 milliós Rolexet a II. kerületi sport kft. előző vezetése

Őrsi Gergely Facebook oldala
Őrsi Gergely Facebook oldala

Időmérő eszközként könyveltek el luxuskarórákat, luxushotelekben szálltak meg és milliós luxusruhákat vásároltak a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. előző ügyvezetőjének regnálása alatt – írja Őrsi Gergely, a kerület MSZP-s polgármestere, hozzátéve, hogy a jelenlegi vezetés feljelentést tett. Az MSZP-s politikus bejegyzése szerint az uszodaberuházásért is felelős cég korábbi vezetésének időtartama alatt ezeket a luxusberuházásokat teljes természetességgel úgy könyvelték le, mintha azok a kerületi sportélet célját szolgálták volna, holott erről szó sincs.

A polgármester bejegyzése szerint nagy tételben és egészen arcátlanul szórta el az önkormányzati cég pénzét a sport kft. előző vezetése:

  • Egy 2018-as kiküldetés után „időmérő” eszközként könyveltek el egy 18 600 eurós, vagyis 6 millió forintos Hublot Big Bang karórát.
  • Egy másik alkalommal, 2019 január elején a cég bankkártyájával vásároltak egy 11 570 000 forintos Rolex órát. A számla megjegyzésében időmérő eszközként volt feltüntetve az óra.
  • Egy 2019-es „kiküldetés során” a könyvelés szerint egy fő utazott, azonban a Grand Hotel del Mare luxusszálloda számlája szerint öt főt jelentettek be. Ugyanekkor keletkezett egy Gpticketshop.com számla is 1960 euró értékben, amiből kiderül: 4 fő a Forma 1-es Monacói Grand Prix versenyére vett belépőt a kerületi nonprofit Kft. pénzén.
  • A vizsgálat talált egy 2017-es bulgáriai utazásból származó hotelszámlát 3677 euró értékben, ami limuzinszolgáltatást is tartalmazott, valószínűsíthetően egy Mercedes E osztállyal. Ugyanekkor vásároltak nadrágokat és kötöttárut a luxuscikkeket árusító Burberry boltban, összesen több mint 2 millió forintért.
  • Egy korábbi kiküldetés alkalmával hat fő utazott Barcelonába, ahol ötcsillagos szállodában szálltak meg 5056 euróért (Hotel Arc Barcelona). Vásároltak 5 db jegyet az FC Barcelona – Valencia FC mérkőzésre fejenként 191 euróért, míg a repülés első osztályon 1 113 640 forintba került.
  • New Yorkban is keletkezett számla 2017-ben, a Bergdorf Goodman Hotelből 3386 USA dollár értékben. Hogy ki, és miért lakott ott, nem ismert, annyi viszont bizonyos, hogy a kerület tulajdonában álló nonprofit társaság fizetett.
  • A vizsgálat megállapította azt is, hogy az előző ügyvezető regnálása alatt 100 milliós nagyságrendben egy másik egyesület költségeinek fedezésére költötték a kerület pénzét. Bevett gyakorlatnak számított például, hogy egy másik vízilabdacsapat helyett fizették ki a csapat nemzetközi útjainak egy részét, a vízilabdabírók Ritz-Carlton luxusszállodai számláit és járulékos költségeit, illetve a külföldi csapatok luxusszállodában keletkezett költségeit. Ezeket a vendégcsapatnak minden esetben meg kellett volna téríteni, ám ilyen bevétel nem szerepel a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. könyveiben.

A könyvvizsgálók álláspontja szerint az okozott vagyoni hátrány összege minimum 450 millió forint. A vizsgálat során feltárt események miatt a felügyelőbizottság egyhangú döntése alapján a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik