Belföld

Feljelentik az Emmit közérdekű adatok visszatartása miatt

Büntetőfeljelentést tesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sorozatos, közérdekű adatokkal történő visszaélése miatt az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán.

A szocialista Ujhelyi István, az EP közegészségügyi bizottságának tagja a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azon véleményét hangoztatta, hogy a hatalom által az adófizetők pénzéből megrendelt különféle adatok, dokumentumok közérdekűek és közkinccsé kell válniuk.

A Fidesz-kormány sportot űz abból, hogy ezeket az adatokat nem hozza nyilvánosságra – fogalmazott.

Az ellenzéki politikus elmondta, hogy a járványkezeléssel összefüggő, az oltottsági, valamint a koronavírus elleni vakcinák beszerzésével kapcsolatos adatok után most a nemzeti rákellenes program megismerhetőségét tagadta meg tőle az Emmi.

Ujhelyi István közölte, az Európai Unióban most formálódik az európai rákellenes stratégia, és ebbe akkor lehet sikerrel beépíteni a magyaroknak fontos elemeket, ha a kapcsolódó kormányzati dokumentum megismerhető. Megjegyezte, nem tud másra gondol, mint arra, hogy a kormány hazudott és nincs is kidolgozott rákellenes stratégia.

Az EP-képviselő ismertetése szerint 2020-ban az EU-ban 2,7 millió embert diagnosztizáltak rákkal, 1,3 millió ember – köztük több mint kétezer fiatal – halt meg a betegségben. Ha nem tesznek most határozott lépéseket – folytatta –, akkor a rákos megbetegedések 24 százalékkal nőnek 2035-re. Hozzátette: az európai rákellenes programra négymilliárd euró lesz.

Szólt arról is, hogy Magyarország vezeti a rák miatti halálozási statisztikát Európában; rákos megbetegedésben Magyarországon százezer lakosból 336 hal meg, míg ez az adat például Ausztriában 234, Belgiumban 230.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik