Belföld

Füstölni fog a 3-as metróvonal két állomása

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

A 3-as metróvonal középső szakaszának átadás előtt álló két állomásán, a Kálvin téren és a Corvin-negyedben március végéig a hő- és füstelvezető rendszert tesztelik, a próbák célja az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése – tájékoztatta a BKV kedden az MTI-t.

A BKV közleménye szerint a február 21-én kezdődött tesztsorozat bő egy hónapig folyik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart. A metró szellőzőin – metróállomások körül – füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár többször is – hívták fel a figyelmet.

A BKV hangsúlyozta, hogy az égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása.

Az ugyancsak átadás előtt álló Semmelweis-klinikák metróállomáson már lezajlottak a tesztelések és a sikeres hatósági ellenőrzés után újabb helyszínen kezdődik el a próbafolyamat. A második füstpróba helyszíne a Corvin-negyed metróállomás, ezért a Klinikák és a Kálvin tér közötti szakaszon lehet füstkiáramlást tapasztalni majd. A füstpróbákat március 10-11-én, valamint március 16. és 18. között tartják 8 órától legkésőbb 17 óráig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik