Belföld

Részeg sofőr gázolt el egy balesetnél dolgozó mentőst és rendőrt Ózdon

police.hu
police.hu

Egy sérültet láttak el az út szélén a mentősök vasárnap délután Ózdon, a Bolyki úton, amikor egy autó vezetője elütötte a mentőst, és az esetnél intézkedő rendőrt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben mind a ketten megsérültek.

Az Ózdi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a 62 éves helyi férfival szemben.

police.hu

Azt írták, hogy a gyanúsított nem tartott megfelelő oldaltávolságot, amikor a beteg ellátása miatt út szélén álló mentőautónak ütközött, ennek következtében pedig elsodorta a mentőápolót, és a helyszínen intézkedő rendőrt is. A balesetben a rendőr és a mentős is megsérült.

Az autós sofőrjével szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. Az esetre jellemző, hogy az autós annyira ittas volt, hogy a helyszínen nem lehetett kommunikálni vele.

police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik