Belföld

A Fidesz tárgyalni sem hajlandó Völner végkielégítésének esetleges felfüggesztéséről

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
Hétfőn tárgyalta a parlament igazságügyi bizottsága azt az MSZP-s javaslatot, amely a büntetőeljárás alá vont állami vezetők végkielégítésének és szabadságmegváltásának felfüggesztését kezdeményezte a kormánynál.

Az ülés mindössze pár percig zajlott: Varga László MSZP-s képviselő előterjesztőként elmondta, hogy társadalmi felháborodást keltett, hogy Völner Pál volt igazságügyi államtitkár a súlyos korrupciós vádak ellenére sem esett el a lemondása után járó végkielégítéstől és szabadságmegváltástól, ezért határozati javaslatban kéri fel a kormányt, hogy módosítsa a jogszabályokat, hogy a jogerős felmentő ítéletig függesszék fel a távozási pénzek kifizetését a büntetőügybe keveredett politikusok esetében.

A kormányoldalról senki sem akart felszólalni, így szavazásra bocsátották az indítványt: hét nem és három igen ellenében elutasították a javaslatot, így tárgysorozatba sem kerül.

Mivel ez volt az egyetlen napirendi pont, vége is lett az ülésnek.

Az különösebben nem lepett meg, hogy a kormányoldal nem támogatta a javaslatunkat, viszont az, hogy mindezt nem is indokolták, az már nekem is szokatlan volt

– mondta a 24.hu-nak Varga László.

Mint megírtuk, Völner Pál azután mondott le az államtitkári posztjáról, hogy a legfőbb ügyész kikérte a mentelmi jogát. Az ügyészségi vádirat szerint ugyanis összesen 83 millió forint vesztegetési pénzt vett át Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Völner a büntetőügye ellenére az igazságügyi tárcától három havi lelépési pénzzel, közel négy millió forinttal távozhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik