Belföld

Egy évig élt a halott édesapjával egy körözött férfi Mosonmagyaróváron

police.hu
police.hu

Egy évig élt a halott édesapjával egy 53 éves férfi Mosonmagyaróváron. Az egészen döbbenetes esetre úgy derült fény, hogy rendőrök mentek ki kedden a házhoz, mert arra gyanakodtak, hogy a körözött férfi ott tartózkodik.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járőrök bementek a nyitott utcai kapun, majd a ház szintén nyitva lévő hátsó ajtaján bejutottak a házba. Kopogtatásukra pedig az általuk keresett 53 éves férfi szépen le is jött az emeletről.

Miután az egyenruhások elfogták, a körözött férfi elárulta, hogy a házban együtt lakik édesapjával, aki állítása szerint valamikor tavaly januárban halt meg. Elmondása szerint egy lepedővel letakarta az apját, amikor észlelte a halálát, majd ezt követően be sem ment a szobába.

A helyszínen megtalált mumifikálódott holttestet az orvos megvizsgálta és megállapította, hogy az illető természetes halált halt, azonban a körülmények tisztázása érdekében az esetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. Az eltelt idő óta a férfi az elhunyt szülőjének nyugdíját minden hónapban felvette, és az intézkedőknek átadott 1 millió 700 ezer forintot, amit a jogtalanul felvett nyugellátásból spórolt meg.

Az 53 éves helybéli lakost a rendőrök elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállítását követően társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés vétségének gyanúja miatt vele szemben büntetőeljárást kezdeményeztek a NAV-nál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik