Belföld

Józsefváros újság: Hiába adott le több mint ötszáz aláírást Dúró Dóra, még mindig nincs meg a szükséges számú

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

A Józsefváros szerint Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke hiába adott le kicsivel több, mint 500 aláírást az indulásért, egyelőre nem vették nyilvántartásba.

Dúró azt mondta, volt néhány érvénytelen aláírás azok között, amiket leadott, de a holnapi bizottsági ülés idejére biztosan meg lesz a kellő számú aláírás, és akkor döntenek majd róla, nyilvántartásba veszik-e vagy sem.

A budapesti hatodik számú választókerületben jelenleg két nyilvántartásba vett képviselőjelölt van. Az egyik Jámbor András, az ellenzék közös jelöltje, a másik Sára Botond, akit a Fidesz-KDNP indít.

Dúró Dóra a hír megjelenése után levélben reagált a 24.hu-nak a Józsefváros cikkére.

Hazudik a Józsefvárosi Önkormányzat lapja, valójában összegyűltek az ajánlásaim

 

A Józsefvárosi Önkormányzat által működtetett választási iroda félrevezető részadatokat szivárogtatott ki a Mi Hazánk ajánlásaival kapcsolatban, pedig már 522 érvényes aláírást ők is elismernek, tehát valójában összegyűlt a szükséges mennyiség, és holnap délelőtti ülésén nyilvántartásba veszi a jelöltségemet a helyi választási bizottság.

 

A rosszhiszeműség nem újdonság az önkormányzat részéről, miután a képviselői irodámat is jogellenesen, politikai diszkriminációval próbálta elvenni, mely jogvita ügyében bíróság fog dönteni, most pedig a jelöltségemmel kapcsolatban próbálnak meg hamis látszatot kelteni az emberekben. A józsefvárosi önkormányzat hírportálján keverik az ajánlásgyűjtő íveket az aláírásokkal, a részeredményekkel pedig megtévesztik az olvasókat, hiszen az íveim jelentős részét még le sem adtam, számos helyi lakó kérte, hogy aláírathassa az ismerőseivel.

 

A választási iroda bár ma tájékoztatást ígért nekem, ezt nem tették meg, csak a félinformációk megjelentetése utáni betelefonálásunkra árulták el: már megvan az 500 érvényes ajánlásom. Így a Fidesz és a balliberálisok jelöltje mellett lesz harmadik út ebben a választókerületben is, és az összes többi kerületben is le fogjuk adni a szükséges mennyiséget, de az utcai standolást folytatjuk mindenhol. Arra kérek mindenkit, hogy a balliberális önkormányzatok és sajtóorgánumok hazug hangulatkeltésének ne üljenek fel, ismerjék meg a valóságot!

– írta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik