Belföld

Bulizni indultak, rablási kísérlet lett a vége

A fővárosi rendőrök négy napon belül elfogták azt a két fiatal férfit, akik egy gázpisztollyal fenyegetve próbálták megszerezni egy pár pénzét – olvasható a rendőrség honlapján. A rendelkezésre álló adatok szerint két huszonéves fiú 2022. február 4-én este bulizni indult a Belvárosba; előtte jó ötletnek tartották beszerezni egy gáz-és riasztófegyvert, amit a XV. kerületben meg is vettek – írták.

A Deák téren ismerkedni próbáltak, de mivel nem jött össze a számításuk, így 21 óra 20 perckor inkább lementek az V. kerületi Jane Haining rakpartra. A Duna-parton kiszemeltek egy párost; a gáz-és riasztópisztollyal fenyegetve a pénzüket követelték. Mivel nem adtak át semmit, így V. László a fegyvert az egyik sértett nyakához szorította, ezzel is nyomatékosítva követelését. Ez sem vezetett eredményre, így az elkövetők elmenekültek. Az eset során nem sérült meg senki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya nyomozást indított az ügyben, majd a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve február 8-án mindkét férfit elfogták. A 23 éves R. Mártont, valamint a 20 éves V. Lászlót fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket.​​

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik