Belföld

Az Emmi újra baloldalizza a sztrájkoló tanárokat

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Előkerült érvként a bezzeg Gyurcsány idején is. Nem engedték be a szakszervezeteket az Emmi épületébe.

Visszakozott a visszakozástól az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), amely újra „baloldali kötődésűnek” nevezi a Pedagógusok Szakszervezetét és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (amelynek egykor Pokorni Zoltán is alapítója, majd ügyvivője volt – a szerk.).

Kapcsolódó

A tárca az állami hírügynökségnek küldött közleményében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kormánynak a gyerekek és a szülők a legfontosabbak, az oktatásnak a gyermekek érdekét kell szolgálnia.

Arra nem reagáltak, hogy a szakszervezetek sztrájkbizottsága szerint hamarosan nem lesz, aki tanítsa a gyerekeket, de külön kiemelték, hogy a

»baloldali kötődésű szakszervezetek« 2010-ben nem szerveztek sztrájkot, amikor a pedagógusoktól a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett egyhavi bért.

Az Emmi szerint a bérrendezést 2010 után az Orbán-kormány a pedagógusokkal kezdte, de

most az egészségügyi dolgozók, ápolók, orvosok és a szociális szféra dolgozói vannak soron.

A tárca szerint jelenleg a további pedagógus-béremelés időzítéséről van a vita és készek tárgyalni, de a törvényeket mindenkinek be kell tartani. Közben kiderült, a sztrájktárgyalásra érkező szakszervezeti képviselőket pénteken be sem engedték a minisztérium épületébe. Bár az időpontot az Emmi javasolta, később azt lefújta, a március 16-i határozatlan idejű sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásokról szóló tárgyalást február 16-ára halasztotta.

Az épület előtt Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke azt mondta, nem adják fel a március 16-i sztrájkot, mindent megtesznek annak  jogszerűségéért. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja szerint az Emmi újra csak húzni akarja az időt, hogy, miként a figyelmeztető sztrájknál is, most se férjenek bele a határidőkbe.

Az Emmi közölte, a legutóbbi sztrájk – a bíróság által is megállapított módon – egyértelműen törvényellenes volt. Arra nem tértek ki, hogy a Fővárosi Ítélőtábla, noha ezt valóban kimondta, emellett a kormány fellebbezésének valamennyi pontját elutasította. Az ügy a Kúrián folytatódik tovább.

Kapcsolódó
A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogellenes volt a pedagógussztrájk
Megváltoztatták az elsőfokú döntést, mert szerintük nem volt elégséges szolgáltatás a sztrájk alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik