Belföld

Hosszú és rövid távú megfigyelőket egyaránt küld az EBESZ a választásokra

Megírtuk, hogy teljes körű választási megfigyelő missziót javasolt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az áprilisi magyar parlamenti választásra és arról is beszámoltunk, hogy már el is kezdték a segítők toborzását. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) most részleteket is közölt az RTL-lel: a misszió vezetője és a központi csapat Budapesten fog dolgozni, a hosszú távú megfigyelők pedig szerte az országban követik majd a választás előkészületeit.

Katya Andrusz szóvivő elmondta: figyelemmel kísérik majd a törvényi feltételek teljesülését, a szavazók és a jelöltek regisztrációját, és a szabad kampányolás lehetőségét is, és már hetekkel korábban elkezdenek dolgozni. A teljes megfigyelés azt jelenti, hogy néhány nappal a választás előtt rövid távú megfigyelők is érkeznek hazánkba, ők a szavazás napján a szavazókörökben figyelik majd, hogy mi történik.

Az EBESZ csak az érintett ország kérésére küld megfigyelőket az országba, olvasható az RTL cikkében, ezért január 17-e és 22-e között a Külgazdasági és Külügyminisztérium meghívására már előzetes felmérést folytattak. Andrusz elmondása szerint a külügyminisztérium mellett jártak az Igazságügyi Minisztériumban, a Nemzeti Választási Irodánál, a Nemzeti Választási Bizottságnál, az Alkotmánybíróságnál, a Legfelsőbb Bíróságon és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. Beszéltek kilenc politikai párt képviselőivel és kilenc civil szervezettel is – ezek között voltak kormánykritikus és a kormánnyal jó viszonyt ápoló szervezetek is. Találkoztak több médiaszervezet vezetőjével vagy képviselőjével (köztük az RTL hírigazgatójával is), és huszonöt nagykövetség képviselőjével is.

A látogatásról szóló jelentés szerint több aggály is felmerült: sokan nem férnek hozzá a független médiához; a választásokkal egy időben tartott népszavazás miatt összecsúszhat a kormányzati és kormánypárti kommunikáció; az ellenzéknek szűkebbek a lehetőségei a plakátolásban; kétségek merülnek fel a kampányfinanszírozással kapcsolatban; a civilek nem nagyon bíznak a szavazatszámláló bizottságok függetlenségében, különösen vidéken. A problémákat húsz civil szervezet már az EBESZ-küldöttség látogatása előtt is jelezte.

Az EBESZ megfigyelői, akik politikailag semlegesek, a választások végén ajánlást írnak a kormánynak, ez azonban semmire nem kötelezi az ország vezetését. A 2018-as választások után 26 ajánlást fogalmaztak meg, abból nyolcat fontosnak neveztek. Az Igazságügyi Minisztérium azt mondta, hogy megfontolták a javaslatokat, de azokat, amelyek nincsenek összhangban a magyar demokratikus és jogi tradíciókkal, nem vették át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik