Belföld

Egy kartondobozban turkálva kereshették meg a betegek szennyeseit a hozzátartozók a Péterfy Kórházban

A gyakorlaton megkeresésünk után változtattak, és most már szekrénybe kerül a mosandó holmi.

Zacskókba csomagolva, egy kartondobozban gyűjtötték a betegek szennyeseit a Péterfy Sándor utcai Kórházban – hívta fel figyelmünket a nem éppen higiénikusnak tűnő gyakorlatra lapunk egyik olvasója.

A látogatási tilalom miatt külön zacskókba „csomagolt”, mosásra váró holmikat rejtő nyitott dobozt a főépület portája mögött helyezték el, a hozzátartozók innen kereshették ki és vihették haza a szennyest. Egy rehabilitációs eszközöket gyártó cég erre a célra újrahasznosított kartondobozáról fotót is szereztünk:

Olvasói fotó

Jól látszik, hogy nem egységes zacskókba került a mosandó holmi, a zacskókra pedig filctollal ráírták, melyik beteghez tartozik. A képeken az is kivehető, hogy van, akinek a holmiját szemeteszsákba tették:

Olvasói fotó

de fertőzésveszélyes dolgok tárolására alkalmas nejlonzsákba csomagolva is került a dobozba szennyes:

Olvasói fotó

Úgy tudjuk, aki kért, gumikesztyűvel válogathatott a zacskók között és kereshette meg hozzátartozója mosandó holmiját, de olvasónk azt mondta, ő annyira gusztustalannak és fertőzésveszélyesnek tartotta a gyakorlatot, hogy védőkesztyűvel sem volt hajlandó turkálni a dobozban, inkább otthagyta a kórházban ápolt férje szennyesét.

Hétfőn kérdéseinkkel megkerestük a Péterfy Utcai Kórház-Rendelőintézetet, hogy megtudjuk, miért ezt a gyakorlatot választották, mely osztályokról kerülnek ily módon a hozzátarozókhoz a betegek mosandó holmijai, illetve mi történik a Covid-osztályon ápolt betegek szennyesével. Akkor azt írták, vizsgálják az ügyet, a válaszig türelmünket kérték.

A hivatalos protokoll szerint a kérdéseket az Országos Kórházi Főigazgatósághoz is eljuttatta a kórház, ám sem az OKFŐ-től, sem a Péterfytől nem kaptunk választ három napon belül.

Kórházi forrásainktól viszont úgy tudjuk, megkeresésünk után változtattak a gyakorlaton, és most már nem kartondobozban, hanem szekrényben tárolják a betegek szennyesét, amit nem a hozzátartozónak, hanem a portásnak kell megkeresnie, a látogatók már nem nyúlhatnak a csomagokhoz.

Külön érdeklődtünk az Országos Kórházi Főigazgatóságnál arról, hogy a járvány miatti látogatási tilalom miatt létezik-e egységes kórházi protokoll a betegek mosandó holmijainak átadására. Amint megkapjuk a hivatalos válaszokat, beszámolunk azokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik