Belföld

Az ellenzék szerint öt év alatt be lehet vezetni az eurót

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Csütörtökön ismertette gazdaságpolitikai elképzeléseit az ellenzék – írja az MTI. A gazdaságfejlesztésről szóló rendezvényen megjelent képviselők az euró bevezetéséről, az adórendszerről, az inflációról, a munkahelyekről és a költségvetésről alkotott elképzeléseikről is beszéltek.

A Párbeszéd képviselőjelöltje Mellár Tamás szerint az euró bevezetése öt évet vesz majd igénybe, azonban ehhez Magyarországnak meg kell felelnie a maastrichti kritériumoknak, ami azt jelenti, hogy a forint árfolyamát egy nagyon szűk sávon belül kell tartani, valamint véget kell vetni a leértékelési politikának.

A DK-s Varju László szerint az elmúlt tíz évben közelebb kerülhettünk volna az euró bevezetéséhez, de nem volt rá politikai akarat. Csárdi Antal, az LMP képviselője leszögezte, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett többkulcsos, progresszív adóra van szükség, majd azt is hozzátette, hogy a minimálbért adómentessé kell tenni.

A képviselő szerint újra kell gondolni az áfa rendszerét, ugyanis Európában sem példátlan, hogy az áfának több kulcsa van. Csárdi egyúttal bírálta, hogy a multinacionális cégek körülbelül harmadannyit adóznak, mint a magyar vállalkozások.

Az MSZP-t és a Mindenki Magyarországa Mozgalmat képviselő Vajda Zoltán az inflációról is szót ejtett: felelőtlennek nevezte a jegybank politikáját, bírálta az állampapír vásárlást és az MNB alapítványait. Szerinte a folyamatos jegybanki kamatemelések nem nagyon érik el a céljukat, mert érdemben nem erősítik a forintot.

A kerekasztal beszélgetésen szó esett a költségvetés átláthatóságának hiányáról, kivándorlásról, munkaerőhiányról, a pedagógusok és egészségügyi dolgozók alacsony bérezéséről, valamint arról, hogy a kormány horribilis erőforrásokat pazarolt el arra, hogy hasonló munkahelyeket csábítson Magyarországra, ahelyett, hogy a munka-erő hiányos gazdaságot segítették volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik