Belföld koronavírus

Fertőtlenítést, távolságtartást, szellőztetést kér az NVI az önkormányzatoktól a választás napján

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A korábbiaknál „lényegesen nagyobb számú” szavazatszámláló bizottsági tag megválasztását kérik a koronavírus-járvány miatt, hogy a jogszabályban előírt bizottsági létszám az április 3-ai szavazás napján mindenképp rendelkezésre álljon – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke által jegyzett eljárásrendből, amelyet már szét is küldtek az önkormányzatoknak.

Az NVI a Magyar Hangnak azt írta, hogy egy úgynevezett pandémiás normatíva áll a helyi választási irodák rendelkezésére, amely szavazókörönként 30 ezer forintot jelent. A normatívából elsősorban maszkot, gumikesztyűt, szappant, fertőtlenítőszert, törlőkendőt és takarítószert kell venni, de „elszámolható továbbá a szavazókör fertőtlenítéséhez, takarításához kapcsolódó munkadíj is”. Az NVI többek között alkoholos kézfertőtlenítők kihelyezését, rendszeres fertőtlenítést (például a névjegyzék aláírásához, valamint a szavazáshoz használt tollak esetében), távolságtartást, fokozott szellőztetést kér a választás lebonyolításában résztvevőktől. A zárt térben a maszkviselést jelenleg jogszabály írja elő, emellett a választók akár saját toll használatával is kiegészíthetik a védelmi intézkedések sorát.

A mozgóurnás bizottsági (SZSZB) tagoknak is orrot és szájat eltakaró maszkot, illetve egyszer használatos gumikesztyűt kell viselnie, de kapnak majd alkoholos kézfertőtlenítőt is. Az SZSZB tagjai a lakásba csak akkor léphetnek be, ha a választópolgár nem tud az ajtóhoz menni.

A választópolgár számára – ha azzal nem rendelkezik – adjanak át egyszer használatos gumikesztyűt és maszkot, és kérjék meg, hogy a szavazás megkezdéséhez vegye fel azokat. (…) A választópolgár a gumikesztyű- vagy maszkviselés megtagadása esetén is szavazhat

– írja a dokumentum.

A szavazást követően egyébként az SZSZB tagjainak le kell venni a védőeszközöket, le kell fertőtleníteniük a kezüket, majd a következő címen történő szavazást megelőzően használniuk kell új védőeszközöket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik